Az iszlamista forradalom 40-ik évfordulóját ünnepelték Iránban


-A A+

Az Irán elleni „amerikai, cionista és arab reakciós összeesküvés" kudarcra van ítélve, a gazdasági szankciókat az iráni nép elviseli, és senkitől nem kér engedélyt ahhoz, hogy fejlessze katonai erejét, folytatni fogja ballisztikusrakéta-programját - jelentette ki Haszan Róháni iráni elnök az iszlám forradalom 40. évfordulóján több tízezer ember előtt hétfőn Teheránban elmondott beszédében, amelyet az állami tévé közvetített.

Az amerikai szankciókat Donald Trump amerikai elnök kormánya vezette be újra Irán ellen tavaly, miután kiléptette az Egyesült Államokat az Iránnal 2015-ben megkötött nemzetközi nukleáris megállapodásból.

Róháni beszédét az Ázadi (Szabadság) téren szakadó esőben mondta el az ünneplő tömeg előtt. Az esőt az aszályos országban áldásnak tekintik. A téren áll az a felszabadulási emlékmű, amelyet még az utolsó sah emeltetett 1971-ben a Perzsa Birodalom megalapításának 2500. évfordulója alkalmából.

„Az ellenség soha nem fogja elérni démoni céljait, ennek biztosítéka, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság népe ma szerte az országban az utcán van” – szögezte le az elnök.

Hétfőn Jadollah Dzsavani, az iráni Iszlám Forradalmi Gárda politikai ügyekért felelős vezetőhelyettese is beszédet mondott az iszlám forradalom 40. évfordulója alkalmából. A parancsnok izraeli városok lerombolásával fenyegetőzött abban az esetben, ha az Egyesült Államok megtámadná Iránt. „Az Egyesült Államoknak nincs mersze ahhoz, hogy akár csak egyetlenegy golyót is kilőjön ránk, dacára minden védelmi és katonai eszközének. De ha megtámadnak minket, a földdel tesszük egyenlővé Tel-Avivot és Haifát” – idézte a parancsnokot az IRNA iráni hivatalos hírügynökség.

Az ünneplőruhába öltözött emberek több kilométer hosszú sorban vonultak a térre, és “Halál Amerikára!”, “Halál Izraelre!”, “Le Angliával!”, “Eltapossuk az Egyesült Államokat!”, “40 évi megpróbáltatás”, “Az Egyesült Államok 40 évi kudarca”, “25 év múlva már nem lesz Izrael” feliratú táblákat tartottak a magasba, és amerikai zászlókat égettek.

A muszlim világban a 40 éves kor az érettség jelképes időpontja az ember életében, mert a hagyomány szerint Mohamed próféta ennyi idős korában kapta meg az első isteni kinyilatkoztatást, és kezdte el lejegyezni a Koránt.

Az ünnepség rendezői az Ázadi téren felvonultatták hazai gyártású ballisztikus rakéták és manőverező robotrepülőgépek életnagyságú makettjét.








EZT OLVASTA MÁR?

X