Vincze: konkrét intézkedési javaslatokon dolgozik a Minority SafePack szakértői csoportja


-A A+

Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elkészítette a Minority SafePack kezdeményezés jogszabály-javaslatainak első összesítését.

Az európai szakértői csoport több mint ötven oldalon sorjázott javaslatai kitérnek a kisebbségi polgári kezdeményezés valamennyi területére. Bevezető vázolja azokat az érveket, amelyek intézkedések meghozatalát indokolják, majd az oktatás, kultúra és anyanyelvhasználat, a közigazgatás, a regionális alapok, média és audiovizuális terület, roma jogok, állami segélyezés és hontalan kisebbségek témakörében összesít intézkedési javaslatokat.

„Tartalmas, konkrét javaslatcsomagot kaptunk a szakértőktől, köszönet a munkájukért és elkötelezettségükért” – fogalmazott az első összesítést követően Vincze Loránt. A FUEN elnöke, az RMDSZ külügyi titkára szerint a javaslatok megvalósítása több lépésben kivitelezhető. Vannak olyanok, amelyeket azonnal be lehet vezetni, másokat a 2020 utáni pénzügyi időszakban lehet elindítani, egy harmadik csomag pedig hosszabb politikai vitát igényel.

„Sajátosan ötvöződnek a jelenlegi EU-s keretben könnyen érvényesíthető kérések, az ambiciózus, de a szerződésekbe még beilleszthető javaslatok és olyan, elsősorban általános kisebbségi jogi megközelítések, amelyek az EU-s szerződések módosítása nyomán alakulhatnak ki. A kisebbségi jogi keret kialakítása egy több lépcsős, hosszú távú terv, ezt a megközelítést tartottuk szem előtt a kezdettől fogva. A szakértők igyekeztek minél több konkrét, az őshonos közösségek életét közvetlenül befolyásoló intézkedést javasolni” –összegezte a beérkezett javaslatokat Vincze Loránt.

Kiindulópont, hogy az EU keleti irányú bővítése a koppenhágai kritériumok révén új lendületet, politikai és jogi keretet adott az európai kisebbségvédelemnek. Ezeknek az akkori tagjelöltek megfeleltek, de ma az EU sok állama elbukna egy hasonló értékelésen. A szakértők úgy értékelik, hogy az EB-nek jelenlegi hatáskörein belül elegendő mozgástere van, hogy a roma stratégiához hasonló intézkedéseket fogadjon el a kisebbségi nyelvek és kultúrák védelmében, az alakuló jogállamiság mechanizmust kiterjessze az őshonos kisebbségek jogaira, és az Európai Parlamentben elfogadott kisebbségi témájú jelentések nyomán jogszabályokat kezdeményezzen.

A tervek szerint a FUEN szakértői csoportja tovább dolgozik a javaslatok finomításán, kiegészítésén, a jogi keretbe illesztésén, és március második felében újabb összegző találkozóra kerül sor Brüsszelben. A Minority SafePack javaslatcsomagját így várhatóan áprilisban véglegesítik.







EZT OLVASTA MÁR?

X