Kiderült: alaposan átverhette az amerikaiakat Észak-Korea


-A A+

Észak-Korea az Egyesült Államokkal folytatott nukleáris leszerelési tárgyalások idején is előállíthatott atombombákhoz szükséges alapanyagot – derült ki egy amerikai egyetem kedden megjelent tanulmányából, amelyet mások mellett Siegfried Hecker, a Los Alamos-i nukleáris fegyverlaboratórium volt igazgatója készített.

A Stanford Egyetem Nemzetbiztonsági és Együttműködési Központja által jegyzett dokumentum szerint, amely alig két héttel Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök második találkozója előtt jelent meg, Phenjan az elmúlt évben hét nukleáris fegyvert adott meglévő fegyverarzenáljához.

Ennek ellenére úgy tűnik, hogy Észak-Korea kisebb veszélyt jelent most, mint 2017-ben, amikor befagyasztotta nukleáris- és rakétakísérleti programját – vélik a jelentés szerzői.

Siegfried Hecker professzor azt mondta: műholdas felvételekből látszik, hogy Észak-Korea 2018-ban folytatta az atombombákhoz szükséges üzemanyag előállítását. Hozzátette, úgy tűnik, hogy a jongbjoni nukleáris létesítmény 5 megawattos reaktorában 2016-2018-ban termelődött – használt – nukleáris üzemanyagot tavaly májustól kezdődően újra feldolgozták, és becslések szerint 5-8 kilogramm olyan plutóniumot állítottak elő, amely atomfegyverben is felhasználható. A szakértők 150 kilogramm nagy mértékben dúsított uránium előállítását is feltételezik, és úgy vélik, a kettő együtt lehetőséget teremtett Észak-Koreának 5-7 bombával bővíteni nukleáris fegyverarzenálját.

A Hecker által vezetett szakértői csoport becslése szerint Phenjannak 2017-ben 30 nukleáris fegyvere volt, ami mostanra 37 emelkedhetett.

A Stanford Egyetem jelentése szerint annak ellenére, hogy Észak-Korea folytathatta programját, amelynek célja a nukleáris robbanótöltetek méretének csökkentése, valamint interkontinentális ballisztikus rakétákra történő felszerelése, a nukleáris kísérletek leállítása nagyban korlátozta az említett képességek elérését kitűző fejlesztéseket.








EZT OLVASTA MÁR?

X