Sokan támogatják: adja el egyik államát az USA Kanadának
Több mint kilencezer ember írta alá szerdáig azt a felhívást az interneten, amelynek célja, hogy az Egyesült Államok adja el Montana államot Kanadának ezermilliárd dollárért, és a pénzből törlessze az államadósságot.
„Túl sok az adósságunk, Montana meg úgyis hasznavehetetlen” – olvasható a múlt héten indított internetes petícióban, amely szerint a kanadaiakat úgy kellene rávenni az üzletre, hogy „azt mondjuk nekik, hogy ott vannak hódok, vagy valami”.
A támogatandó „ügy” mindössze ennyi, de az aláírók kommentjeikkel is igyekeznek kiemelni, hogy miért is lenne jó, ha Montana inkább Kanadához tartozna. Többen méltatják a helyi hódokat, azzal csábítják a montanaiakat, hogy akkor lenne egyetemes egészségügyi ellátásuk, Tim Hortons gyorséttermük és legálisan füvezhetnének. A montanaiak pedig azért támogatják a dolgot, mert Kanada egyszerűen a világ egyik legjobb helye.
„Így megspórolhatnám a Kanadába költözés költségeit” – írta egy aláíró. Egy másik szerint az Egyesült Államok a feje tetejére állt, az elnök pedig „ciki”. Több montanai azt emeli ki, hogy szeretne Kanadában élni, kanadai állampolgár lenni, és így ehhez el sem kellene költözniük. Kanadai aláírók szerint a montanaiak is jobban járnának Kanadával.
Olyanok is aláírták a petíciót, akik más államokban élnek, és saját lakóhelyüket is szívesen Kanadához csatolnák. Többen Idahót, Michigant, New Yorkot is Kanada részévé tennék, de volt, aki Texast is elcsatoltatná. Utóbbinál némi gyakorlati problémát jelenthet, hogy a többivel ellentétben jelenleg egyáltalán nem határos Kanadával.
- 34916 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34918 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34918 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34920 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34921 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34921 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni