Ezrek követelték a kormány lemondását Albániában


-A A+

A kormány lemondását követelték Albániában csütörtökön ellenzéki tüntetők ezrei arra hivatkozva, hogy az ország vezetése szerintük mélyen korrupt, és a szervezett bűnözéssel is kapcsolatba hozható. Több ellenzéki képviselő tiltakozásul lemondott mandátumáról.

A demonstrálók körülvették a tiranai parlament több száz rendőrrel és szögesdróttal elkerített épületét. A törvényhozás ülése szünetelt a megmozdulás miatt.

Lulzim Basha, a jobbközép ellenzéki Albán Demokrata Párt egyik képviselője országos tüntetésekre szólított fel a szocialista kormánnyal szemben, és előrehozott választásokat követelt. Tiltakozása jeléül több ellenzéki képviselő visszaadta parlamenti mandátumát, és lemondólevelet írt alá.

Az Albán Demokrata Párt vezetője, Lulzim Basha azt mondta, folytatni fogják egészen addig, amíg a demokrácia és a pluralizmus nem győzedelmeskedik, az a fajta szellemiség, ami évtizedekig egységbe kovácsolta az országot. "Addig harcolunk, amíg a kormány nem távozik" - tette hozzá az Euronews szerint. A politikus azt követelte, hogy előrehozott választásokkal mozdítsák el a jelenlegi kormányt.

A kormány válaszként annyit reagált, hogy abszolút többségben vannak, és a választók döntötték el, hogy ők vezessék az országot.








EZT OLVASTA MÁR?

X