Pénzmosással gyanúsították meg Moszkvában a moldovai kormánypárt vezetőjét


-A A+

Nagyszabású pénzmosás gyanújával indított nyomozást az orosz belügyminisztérium, az ügy egyik érintettje a Moldovában kormányzó Demokrata Párt elnöke, Vladimir Plahotniuc oligarcha közölte pénteken a tárca szóvivője.

A moszkvai bejelentést két nappal a moldovai parlamenti választás előtt tették. A Románia és Ukrajna között elhelyezkedő volt szovjetköztársaság kormánypártja a kampányba való durva beavatkozással vádolta meg Moszkvát, és kilátásba helyezte, hogy emiatt nemzetközi szervezetekhez fordul panasszal. Irina Volk belügyminisztériumi szóvivő közleménye szerint az ügyben őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, Alekszandr Korkint.

A nyomozás gyanúsítottja Plahotniuc mellet Veaceslav Platon is, akit Moldovában az „évszázad tolvajaként" emlegetnek, és aki pénzmosás, illetve a moldovai bankrendszerből eltűnt egymilliárd dollárral összefüggő csalás miatt jelenleg 18 éves börtönbüntetését tölti. Az orosz rendőrség szerint a bűnszövetkezet két általa ellenőrzött orosz és egy moldovai bankon keresztül 2013 és 2014 folyamán 37 milliárd rubelt (160 milliárd forint) vont ki Oroszországból, devizaváltás címén.

Az orosz belügyi közlemény szerint Plahotniuc és Platon orosz állampolgársággal is rendelkezik. Az állami tisztségeket nem viselő, de Moldova de facto vezetőjének tekintett Plahotniuc ellen Oroszország 2017-ben nemzetközi elfogatási parancsot adott ki egy elvetélt merénylet miatt, amelyet Renat Usatii moldovai-orosz üzletember ellen kíséreltek meg.

A Kreml a moldovai választásokon az Igor Dodon elnök vezette szocialisták sikerét szeretné látni a Moszkvával szemben nyugati támogatást kereső Plahotniuckal szemben, akinek román útlevele is van. Plahotniuc és Platon egyébként éles konfliktusban áll egymással, utóbbi azt állítja, hogy 2017-ben a pártelnök juttatta rács mögé.








EZT OLVASTA MÁR?

X