Elítélte a papi pedofíliával kapcsolatos álszentséget egy afrikai szerzetesnő
„Miért kellett ilyen sokáig hallgatnunk?” – tette fel a kérdést Veronica Openibo nővér a kiskorúak védelméről szóló vatikáni konferencián.
Elítélte a papi pedofíliával kapcsolatos álszentséget szombaton Veronica Openibo nigériai szerzetesnő a Vatikánban a kiskorúak védelméről zajló konferencián, ahol egy bíboros beismerte, hogy megsemmisítettek a papi pedofília eseteivel kapcsolatos aktákat.
Veronica Openibo nővér, aki Afrikában, Európában és az Egyesült Államokban is szolgált, halk, de erős üzenetet küldött az előtte ülő püspököknek: „ez a vihar nem fog elcsitulni". A nővér a Ferenc pápa által mintegy 200 magas rangú főpap részvételével összehívott vatikáni csúcstalálkozó utolsó előtti napján mondott beszédet. „A tízparancsolatot hirdetjük és az erkölcsi normák a társadalmi értékek tiszteletben tartóiként mutatkozunk. Néha álszentség ez? Igen! Miért kellett ilyen sokáig hallgatnunk?" – tette fel a kérdést.
A szerzetesnő a mellette ülő pápának azt mondta, hogy csodálja, amiért „elég alázatos volt, hogy megváltoztassa a véleményét", bocsánatot kérjen és intézkedjen, miután kezdetben védelmébe vette a pedofíliával vádolt chilei püspököt, aki később lemondott. Elmondta, hogy mekkora sokk érte, amikor 2015-ben megnézte az Oscar-díjas Spotlight – Egy nyomozás részletei című filmet, amely feltárta, hogy a bostoni egyházi vezetők hogyan helyezték át a pedofil papokat egyik parókiáról a másikra ahelyett, hogy kitaszították volna őket a papi rendből vagy átadták volna őket a polgári hatóságoknak.
Több „lenyomozhatóságot és átláthatóságot"
Reinhard Marx bíboros, a Német Püspöki Konferencia elnöke több „lenyomozhatóságot és átláthatóságot" követelt a kérdés kezelésében, így a gyónási titok korlátozását a Vatikán által kezelt visszaélési ügyekben, több adat közzétételét és a jogi eljárások nyilvánossá tételét. „A gyermekek és a fiatalok ellen elkövetett szexuális visszaélések nem elhanyagolható mértékben az adminisztráción belüli hatalmi visszaéléseknek tudhatók be" – érvelt a bíboros.
„E szörnyű tetteket dokumentáló és az elkövetőket megnevező aktákat semmisítettek meg vagy össze sem állítottak. Az elkövetők helyett az áldozatokat büntették és hallgatást kényszerítettek rájuk" – mondta a haladó nézeteiről ismert bíboros, Ferenc pápa közeli tanácsadója. „A bűntettek miatti felelősségre vonás eljárásait és folyamatait szándékosan nem tartották be, inkább törölték és nem vették figyelembe. Az áldozatok jogait de facto lábbal tiporták és egyének kénye-kedvére hagyták" – tette hozzá a bíboros.
A püspökök este bűnbánati liturgián vesznek részt, vasárnap pedig közös misével zárják le a tanácskozást.
- 33193 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33196 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33196 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33197 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33198 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33199 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni