Az oroszbarát erők nyertek a moldovai választásokon


-A A+

Az ellenzéki, oroszbarát szocialisták nyerték a parlamenti választást Moldovában a szavazatok 90 százalékos összesítése alapján – írja az MTI.

A csaknem végleges eredmények szerint Igor Dodon oroszbarát államfő pártja a szavazatok 31,69 százalékát szerezte meg. Második helyen a korrupció elleni küzdelmet hangsúlyozó ellenzéki blokk (ACUM) végzett a voksok 25,06 százalékával, a kormányzó Nyugat-barát Demokrata Párt pedig a harmadik lett a szavazatok 24,9 százalékával.

Moldova 2014-ben írt alá az Európai Unióval társulási szerződést, ami az első lépés lehet az uniós csatlakozás felé vezető úton. Oroszország, amely továbbra is saját befolyási övezeteként tartja számon a kicsiny köztársaságot, válaszul korlátozta a moldovai gyümölcs, zöldség, gabona, hús és bor importját. A rendelkezés alól csupán néhány olyan vállalkozás kivétel, amely Moldova orosz többségű területein van bejegyezve.

Maia Sandu, az ACUM vezetője úgy nyilatkozott a héten, hogy ez a legkevésbé demokratikus választás Moldova történetében, és arra figyelmeztetett, hogy a választópolgárok az utcákra vonulhatnak szavazataik védelme érdekében. Igor Dodon szintén jelezte, nem kizárt, hogy zavargásokra kerül sor az esetleges választási csalások miatt.








EZT OLVASTA MÁR?

X