Washington megtorolná Észak-Korea lépéseit


-A A+

Az Egyesült Államok megdöntené az észak-koreai kommunista rezsimet, ha Phenjan nukleáris csapásra, vagy totális háborúra szánná el magát Dél-Koreával és az ország területén állomásozó 28 500 amerikai katonával szemben - közölte csütörtökön amerikai nemzetbiztonsági forrásokra hivatkozva internetes kiadásában a The Washington Times konzervatív napilap.

Az Obama-kormány Kim Dzsong Un észak-koreai vezető fenyegetőzései ellenére nyilvánosan soha nem hozta szóba, hogy a megtorlás ennyire messzire menő lehet. A lapnak nyilatkozó nemzetbiztonsági források szerint ugyanakkor mind a Pentagonban, mind az amerikai csendes-óceáni parancsnokságon közkeletű az a feltételezés, hogy egy teljes erőbevetéssel megindított észak-koreai támadás esetén olyan, masszív megtorlással számoló amerikai készenléti tervet valósítanának meg, amelynek része a sztálinista rendszer leváltása is.pentagon

 "Egy vezető tábornok azt mondta nekem, hogy egy északi támadás egyet jelent a rendszerváltással" - nyilatkozott a lapnak név nélkül a kongresszus egy magas beosztású, védelmi ügyekre szakosodott munkatársa. Hozzátette, hogy ugyanezt mondták neki, amikor felkereste a Hawaii-on működő csendes-óceáni parancsnokságot.

 A lap értesülései szerint a dél-koreai kormány nem engedi, hogy az Egyesült Államok olyan "preventív rendszerváltást" hajtson végre északon, mint amilyet a Bush-kormányzat valósított meg 2003-ban Irakban. Ugyanakkor egy Észak-Korea által végrehajtandó általános támadás minden bizonnyal megváltoztatná Szöul álláspontját.

A The Washington Times emlékeztetett arra, hogy a Bush-adminisztráció nyíltabban nyilatkozott az Észak-Koreával szembeni megtorlási terveiről. Dick Cheney akkori alelnök kijelentette, hogy egy Dél-Korea elleni invázió vagy a nukleáris fegyverek bevetése a Kim-dinasztia végét jelentené.

Hatvan napos háború?

A lap forrásai szerint Barack Obama kormányzása alatt felfrissítették a világ különböző régióira, így a Koreai-félszigetre vonatkozó amerikai haditerveket. Az Észak-Koreával kapcsolatos forgatókönyvek a kommunista rendszer támadása esetén egyebek közt számolnak a rezsim "önberobbanásával" és egy szövetséges, amerikai-dél-koreai elleninvázióval is. A tervek értelmében Dél-Korea kormányának és hadseregének meghatározó szerepe lesz a háborút követő stabilizálási műveletekben, Észak átalakításában és a két Korea egyesítésében.korea2

Thomas McInerney nyugalmazott repülőtábornok, aki a 80-as években részt vett a Koreai-félszigettel kapcsolatos amerikai haditervek kidolgozásában, a lapnak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az észak-koreai légierő és légvédelem leküzdéséhez mintegy 50 órára lesz szükség, ami után lehetővé válik, hogy a rezsim szárazföldi erőit kevesebb mint 60 nap alatt felmorzsolják.

McInerney szerint Kínának már csak gazdasági szempontból sem érdeke, hogy megengedje Kim számára Dél-Korea és az amerikai erők megtámadását. A nyugalmazott tábornok úgy vélekedett, hogy Peking nem fog háborúba lépni Észak-Korea védelmében.

Észak-Korea rakétát mozgatott a parthoz

Phenjan eközben minden jel szerint háborúra készül. A CNN egy névtelenül nyilatkozó hivatalos amerikai forrásra hivatkozva azt közölte csütörtökön, hogy Észak-Korea közepes hatótávolságú rakétát tervez kilőni a következő napokban. A forrás szerint elfogott észak-koreai információk alapján várják a kilövést a következő napokban. A hír azután robbant, hogy Dél-Korea nemzetvédelmi minisztere, Kim Bjung Kvan Szöulban megerősítette, hogy Észak-Korea a keleti partvidékre szállított egy rakétát. A politikus szerint amennyire tudják, a rakéta nem Amerikára irányul.

Észak-Korea csütörtökön azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy a háború szélére sodorja a Koreai-félszigetet. Az USA szerdán bejelentette, hogy rakétavédelmi rendszert telepít a csendes-óceáni Guam szigetre, hogy megvédje ottani bázisait. A hét elején amerikai védelmi források közölték, hogy Amerika közelebb mozgatott a Koreai-félszigethez két hadihajót és tengeri radarállomást, hogy jobban megfigyelhessen egy esetleges rakétaindítást.korea1

A rakéta állítólag egy Taepodong X néven is ismert BM25 Musudan típusú közepes hatótávolságú rakéta. A források szerint nem ismeretes, hogy a rakétán volt-e robbanófej vagy csak az erőfitogtatás célját szolgálta. A rakéta hatótávolsága meghaladhatja a 3000 kilométert, vagyis akár elérheti Dél-Korea és Japán egész területét, de akár Guamot is.

A japán kormányszóvivő csütörtöki bejelentése szerint Tokió felkészült a legrosszabb eshetőségre is Phenjan folyamatos fenyegetései és provokációi fényében. Az esetleges rakétakilövéssel kapcsolatban Onodera Icunori nemzetvédelmi miniszter csütörtökön leszögezte: Japán "felkészül a válaszadásra". Az orosz külügyminisztérium szerint Észak-Korea viselkedése jelentősen csökkenti annak esélyét, hogy újrakezdjék a félsziget nukleáris leszereléséről szóló hatoldalú tárgyalásokat.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X