Észak-Korea: visszaépítenek egy rakétakísérleti telepet


-A A+

Phenjan a jelek szerint részben helyreállítja Szohe rakétakísérleti telepét, amelyet tavaly bontott le – jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség kedden a dél-koreai hírszerzésre hivatkozva. A hírszerzés jelentésben tudatta, hogy a kínai határ közelében található telep kapuját és tetőzetét helyreállították. Az Egyesült Államok erre vonatkozó információi megegyeznek dél-koreai ügynökségével.

A hírszerzési dokumentum megjegyezte azt is, hogy az észak-koreai jongbjoni atomlétesítmény 5 megawattos kísérleti könnyűvizes reaktora tavaly óta nem lépett működésbe.

A kínai határ közelében, az ország északkeleti részén fekvő hegyek mélyén épült, tavaly lerombolt punggje-ri nukleáris kísérleti telepének földalatti alagútjai továbbra is le vannak zárva – tették hozzá a jelentésben. Észak-Korea a Punggje-riben található létesítményben hajtotta végre hat kísérleti atomrobbantását, az alagutakat a kísérletekhez használták.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ) hétfőn jelentette be, hogy Észak-Korea nem hagyott fel az urándúsítással, és folytatta az építkezést a jongboni kísérleti könnyűvizes reaktornál.

A megfelelően dúsított uránból robbanótöltetek készülhetnek atomfegyverekhez. A könnyűvizes reaktorokat is használhatják katonai célra, ha a használt fűtőanyagból kivonják a plutóniumot. A szóban forgó reaktor fűtőanyagából egy év alatt 5-7 kilogramm plutóniumot lehet kivonni. Nagyjából 6 kilogramm kell egy atomtöltethez.

Az ügynökség vezetője, Amano Jukija szerint december eleje óta nem működik a reaktor, amelyből a legtöbb plutóniumot újrahasznosították. Független szakértők szerint ennek műszaki oka lehet.

NAÜ-szakértők szerint azonban nincs jele annak, hogy az utóbbi időszakban újrahasznosították volna a plutóniumot a jongbjoni létesítményben.

Donald Trump amerikai elnök a múlt héten Hanoiban találkozott Kim Dzsong Un phenjani vezetővel, hogy tárgyaljanak Észak-Korea nukleáris programjáról. Találkozójuk a tervezettnél előbb, megegyezés nélkül ért véget, de Trump szerint Kim megígérte, hogy továbbra sem hajt végre kísérleti atomrobbantásokat és rakétateszteket.







EZT OLVASTA MÁR?

X