Politico: az EP radikális jobboldalával tárgyal a Fidesz


-A A+

A Politico című lap szerdán megjelent cikke szerint a Nemzet és Szabadság Európája európai parlamenti frakcióval tárgyal a Fidesz.

A lap azt tárgyalja, hogy milyen lehetőségei vannak a magyar kormánypártnak, amennyiben az Európai Néppárt valóban kizárja őket. A Politicónak egy, névtelenséget kérő frakciótag mondta el: a Nemzet és Szabadság Európája frakcióval tárgyalásban áll a Fidesz.

A 2015-ben alakult frakciót erősíti az Osztrák Szabadságpárt, a belgiumi Flamand Érdek, a francia Le Pen pártja, a Nemzeti Gyűlés, a holland Szabadságpárt, a lengyel Új Jobboldali Kongresszus, az olasz, Matteo Salvini pártjaként ismert Északi Liga és a német Alternatíve Németországért - jellemzően olyan pártok, amelyeket a sajtó radikális vagy szélsőjobboldaliként szokott említeni.

A lap megjegyzi: Orbán, Salvini és Le Pen is "megengedők" Oroszországgal szemben, illetve euroszkeptikusnak tekinthetők. Számos kérdésben azonban eltérők a vélemények: Orbán tiltakozik a menekültkvóta ellen, míg Salvini szerint az EU-tagállamoknak segíteniük kellene Olaszországon.

A Politico előrejelzése szerint a frakció a jelenlegi 37 képviselő helyett 60-at juttat be az EP-be májusban, és amennyiben a Fidesz csatlakozik, a harmadik legnagyobb párt lesz itt a jósolt 13 képviselővel.

Vannak még opciók

Más forgatókönyvek szerint amennyiben az EPP-ben maradnak, sok tekintetben visszakozniuk kell, ugyanakkor az Európai Konzervatívok és Reformisták frakciójába is átülhetnek, amelyik sokat gyengül a brit konzervatívok távozásával. Egy új pártfrakció létrehozása sem kizárt, bár az idő ellenük dolgozik, ugyanakkor lehet, hogy a Fidesz kivár a választásokig.








EZT OLVASTA MÁR?

X