Carles Puigdemont vezeti katalán függetlenségi pártja európai listáját


-A A+

Carles Puigdemont volt katalán elnök vezeti a Katalóniában kormányzó, függetlenségi Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) pártszövetség európai parlamenti (EP) választási listáját - közölte a spanyol sajtó hétfőn.

„A legjobb módja annak, hogy (...) meghalljanak minket Európában, hogy lássák az elnyomást” – indokolta a párt döntését Elsa Atradí katalán kormányszóvivő, aki „szabad hangnak" nevezte az egykori katalán elnököt.

Carles Puigdemont több mint tizenhat hónapja hagyta el Spanyolországot, hogy elkerülje a bírósági eljárást, amely 2017. október 1-jén alkotmányellenesen megtartott és rendőri erőszakba torkollott függetlenségi népszavazás megrendezése, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt indult. Lázadás és közpénz hűtlen kezelése bűncselekményekben emeltek vádat ellene. A katalán politikus azóta Belgiumban él, és azon dolgozik, hogy a katalán függetlenségi törekvések és az emiatt kialakult spanyol belpolitikai konfliktus nemzetközi üggyé váljon. Ennek érdekében például előadásokat tart szerte Európában. Spanyolországba nem térhet vissza, mivel belföldi elfogatóparancs van ellene érvényben.

Ahhoz, hogy Carles Puigdemont valóban az EP képviselője lehessen egy eredményes választási szereplést követően, a spanyol fővárosban kell utaznia - írta az ABC című konzervatív spanyol napilap. A jogszabályi előírások szerint ugyanis a mandátumot nyert politikusoknak képviselői esküjüket Madridban, a központi választási bizottság előtt kell letenniük. A lap írásában kitért arra is, hogy az eddigi közvélemény-kutatások szerint a katalán függetlenségi erők nem jutnának képviselethez az Európai Parlamentben.

Az Együtt Katalóniáért listája nem foglalja magában a katalán függetlenségi kormány másik pártját, a Katalán Köztársasági Baloldalt (ERC), amelynek európai listavezetője az eddigi információk szerint Oriol Junqueras pártelnök lesz. A politikus tizenhat hónapja van előzetes letartóztatásban, és a katalán vezetők elleni perben 25 éves börtönbüntetést kért rá az ügyészség lázadás és közpénz hűtlen kezelésének vádja miatt. Több, az eljárásban érintett és előzetes letartóztatásban lévő katalán politikus is szintén képviselőjelölt az április 28-i országos spanyol parlamenti választásokon az Együtt Katalóniáért színeiben.

A hivatalos jelöltállítási folyamat még egyik választás esetében sem zárult le.








EZT OLVASTA MÁR?

X