FRISSÍTVE - Megerősítette a Maszolnak az ORFK: Magyarországon őrizetbe vették Olosz Gergelyt


-A A+

Román rendőrségi forrásokra hivatkozta írta meg pénteken több román internetes portál is, hogy Magyarországon őrizetbe vették március 13-án a nemzetközi közörés alatt álló Olosz Gergely volt RMDSZ-es szenátort. FRISSÍTÉS: Az Országos Rendőr-főkapitányság a Maszolnak megerősítette a hírt, és részleteket is megtudtunk az Olosz Gergely elleni kényszerintézkedésről.

Mint ismeretes, az ex-politikust tavaly decemberben ítélték jogerősen három év szabadságvesztésre, viszont Oloszt a jogerős ítélet kihirdetése után nem találták az állandó Kovászna megyei lakhelyén. Ezt követően a volt politikus ellen decemberben országos, január 3-án pedig nemzetközi körözést adtak ki, s a hatóságok már akkor úgy értesültek, hogy Olosz Magyarországon tartózkodhat.

Az RMDSZ volt szenátorát többrendbeli befolyással való üzérkedés vádjában találtak vétkesnek decemberben. A vádirat szerint 2010-ben az akkor parlamenti képviselő Oloszt négy vállalkozó lefizette, hogy előnyös szerződésekhez juttassa cégeiket, kihasználva azt, hogy a politikus korábban az energiaár-szabályozó hatóság elnöki tisztségét töltötte be. Az ügyészek szerint Olosz Gergely összesen félmillió eurónak megfelelő jogtalan anyagi haszonban részesült különböző formában. Az ügy további négy vádlottjának egyikét egy év és négy hónap letöltendő, a többi hármat pedig felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. 

FRISSÍTÉS: Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a Maszol írásban küldött kérdésére megerősítette: március 13-án Magyarországon elfogták a rendőrök a nemzetközi elfogatóparancs hatálya alatt álló Olosz Gergelyt. Az illetékes bíróság a volt szenátor ideiglenes átadási bűnügyi felügyeletét rendelte el. Ez azt jelenti, hogy szabadlábon van, de mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával ellenőrzik. A Romániának történő kiadatása ügyében a Fővárosi Törvényszék dönt – közölte az ORFK.

Olosz Gergely korrupciós ügyét másodszor tárgyalta az igazságszolgáltatás. Első alkalommal a bukaresti törvényszék hét év szabadságvesztésre ítélte, ám a fellebbezés nyomán a táblabíróság megállapította: a törvényszék nem volt illetékes az ügyben amiatt, hogy Olosz Gergely ügyvédi státusszal is rendelkezik. Ezután az ügyet újratárgyalta a bukaresti táblabíróság, a fellebbezést pedig a legfelsőbb bíróság.

A politikus a 2012-es parlamenti választásokon az RMDSZ egyik háromszéki jelöltjeként szerzett szenátori mandátumot, amiről 2013 májusában lemondott. Olosz Gergely 2011-ben az RMDSZ elnöki tisztségét is megpályázta, ám a választáson alulmaradt az érdekképviselet élére akkor megválasztott Kelemen Hunorral szemben. 








EZT OLVASTA MÁR?

X