Romániában és Magyarországon is járt az új-zélandi terrorista
Bulgáriában, Romániában és Magyarországon is járt múlt év végén az új-zélandi Christchurch két mecsete elleni, 49 halálos áldozatot követelő terrorcselekmény letartóztatott elkövetője.
Szotir Cacarov bolgár főügyész péntek este bejelentette: vizsgálatot indított a bolgár vádhatóság a 28 éves ausztrál férfi esetleges bulgáriai kapcsolatai miatt. Az eddigi adatok szerint Brenton Tarrant Dubajból érkezett Szófiába, és rajongott a bolgárokért, akik sokat harcoltak a törökökkel.
A fegyverén több bolgár kötődésű felirat is látható, az 1913-as bulairi csata, ahol a bolgár seregek nagy csapást mértek az Oszmán Birodalomra, illetve a Sipka-szoros, ahol szintén a bolgár csapatok kerekedtek felül a törökökön. Bulgáriában egy bizottság felvette a kapcsolatot Ausztrália, az USA, Új-Zéland és Dubaj illetékeseivel.
Szotir Cacarov bolgár főügyész szerint a férfi 2018 november 9. és 15. között turistaként tartózkodott Bulgáriában, ahol történelmi jelentőségű helyeket látogatott meg. Ezt követően november 15-én repülőgépen Bukarestbe utazott tovább, ahol autót bérelt, majd Magyarországra látogatott.
A főügyész elmondta, a vizsgálat célja, hogy megállapítsák, "az a verzió, miszerint történelmi helyeket akart meglátogatni és a balkáni országok történelméről akart tanulni, helytálló-e vagy esetleg más indítékai voltak". Cacarov szerint 2016. december 28. és 30. között a merénylő balkáni országokban is megfordult, így a többi között Szerbiában, Horvátországban, Montenegróban és Bosznia-Hercegovinában is járt. A bolgár hatóságok most azon dolgoznak, hogy kiderítsék, a merénylő rendelkezett-e Bulgáriában kapcsolatokkal.
A férfi fegyverein cirill írással olyan történelmi szerb vezetők neve is szerepel, akik az 500 éves ottomán uralom ellen harcoltak a Balkánon. Az AP riportja szerint az egyik fegyveren a törökök ellen harcoló Hunyadi János, az egyik táron a 15. században élt Horogszegi Szilágyi Mihály, Magyarország egykori kormányzója, Hunyadi Mátyás nagybátyja, erdélyi vajda neve is fel volt tüntetve.
- 34920 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34922 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34922 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34923 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34925 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34925 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni