A holokauszt nemzetközi emléknapját ünneplik Izraelben


-A A+

Délelőtt megszólaltak a szirénák, leállt az élet, helyi idő szerint tíz órakor vigyázzba álltak az emberek Izraelben, ugyanis a holokauszt hatmillió zsidó áldozatára emlékeznek hétfőn a holokauszt nemzetközi emléknapján (héberül jom hásoá). Izrael egyik legfontosabb nemzeti ünnepén idén kiemelt szerepet kap a hetven évvel ezelőtti varsói gettófelkelés emléke, ez ugyanis a zsidók második világháborús ellenállásának fő jelképe.izr2

A hivatalos ünnepségek vasárnap este a jeruzsálemi holokauszt emlékmúzeumban, a Jad Vasemben kezdődtek, ahol hat túlélő hat fáklyát gyújtott meg a gettókban és a koncentrációs táborokban meggyilkoltak emlékére. Beszédet mondott Simon Peresz államelnök és Benjámin Netanjahu miniszterelnök, mindketten utaltak a jelenkori fenyegetésekre, az antiszemitizmusra és az iráni atomprogramra is.  

Kitüntetés a zsidómentőknek

Az idei emléknapon kitüntetést adnak át zsidókat mentő huszonnyolc magyar zsidónak vagy - mivel többségük már nem él - azok leszármazottainak. Az egyik fő kitüntetett Komoly Ottó, aki a Magyar Cionista Szövetség élén körülbelül ötezer budapesti gyermeket és rájuk vigyázó mintegy hatszáz felnőttet mentett meg a vöröskereszt égisze alatt, búvóhelyek kialakításával. A háború végén nyoma veszett, nevében unokája veszi át a posztumusz kitüntetést. Az esemény díszvendége Szentgyörgyi Zoltán, Magyarország tel-avivi nagykövete.

Már tizenegyedik alkalommal emlékeznek meg külön a zsidó vallású zsidómentőkről, eddig mintegy negyvenen kaptak elismerést a Franciaországban, Magyarországon, Hollandiában vagy Németországban a háború idején végzett önfeláldozó tevékenységükért.

A Jad Vasemben napjainkig mintegy hárommillió zsidó áldozatot sikerült azonosítani, hétfőn a knesszetben különleges plenáris ülésen folyamatosan olvassák fel neveiket, köztük a honatyák megölt rokonainak nevét.

Körülbelül 120 ezer túlélő lakik jelenleg a zsidó államban, sokan közülük szegények, szociális gondjaikkal rengeteget foglalkozik ezekben a napokban a helyi média. Jelentős részük a kilencvenes években a volt Szovjetunióból érkezett, megfelelő igazolások híján azonban nem kapnak kárpótlást Németországtól, sokan közülük a kiemelt állami segélyekből sem részesülnek. Izraelben már 1959 óta nemzeti ünnep a holokauszt emlékét ápoló jom hásoá, amit a varsói gettófelkelés kitörésének napján, a zsidó naptár niszán hónapjának 27. napján tartanak. Az ENSZ csak évekkel később határozott az auschwitzi haláltábor felszabadításának napjára, január 27-ére tett holokauszt emléknapról.

Vasárnap este a központi emlékünnepség idején több rakétát lőttek a Gázai övezetből Dél-Izraelbe. Válaszul hétfő reggel a katonai hatóságok lezárták a Keren Salomnál lévő áruforgalmat biztosító átkelőhelyet, újabb intézkedésig csak rendkívüli humanitárius indokkal engedélyezik a gázaiak belépését Izraelbe.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X