Bosszúval fenyeget az Iszlám Állam az új-zélandi terrortámadás miatt
Bosszút fogadott az Iszlám Állam elnevezésű szélsőséges szervezet az új-zélandi Christchurchben két mecset ellen elkövetett, 50 halálos áldozattal járó pénteki tömeggyilkosságért.
„A két új-zélandi mecsetben elkövetett gyilkosság képei fel fogják rázni az alvó dzsihadistákat és bosszúállásra fogják sarkallni a kalifátus híveit” – hangoztatta a terrorcsoport egy szóvivője egy a Nashir News elnevezésű médiaplatformra feltett 44 perces hangfelvételen.
Az imádkozó muszlimok ellen elkövetett christchurchi mészárlás tettese, a 28 éves ausztráliai Brenton Tarrant szélsőséges, „a fehér felsőbbrendűség” jegyében íródott kiáltványt tett közzé néhány perccel vérengzése előtt, majd a fejére erősített kamerával rögzítette a merényletet, és a videófelvétel órákon át elérhető volt a közösségi médiumok felületén.
A dzsihadisták Abi al-Hasszán al-Muhadzsír néven feltüntetett szóvivője a hétfőn közzétett hangfelvételen „hamisnak és alaptalannak” nevezte az Egyesült Államoknak azt a bejelentését is, amely szerint Szíriában győzelmet arattak az Iszlám Állam harcosai felett, és bosszúval fenyegetőzött azokért is, akiket a csoport utolsó kelet-szíriai zárvány területén, Baghúzban ostrom alá vett, majd evakuált az amerikai támogatású kurd-arab fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF).
- 34920 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34922 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34922 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34923 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34925 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34925 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni