Százezrek követelik a Brexit leállítását Nagy-Britanniában
Több százezren írták alá csütörtökig azt a hivatalos petíciót, amely a brit EU-tagság megszűnéséhez (Brexit) vezető folyamat leállítását követeli, és azt, hogy Nagy-Britannia maradjon az Európai Unió tagja. A brit külügyminiszter szerint "lehetséges, de nagyon valószínűtlen" a Brexit leállításáról szóló döntés.
A brit kormány és a parlament hivatalos petíciós honlapján megjelent felhívás azt követelte, hogy a kormány vonja vissza a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválásáról szóló értesítést. Ez a cikkely szabályozza és aktiválása el is indítja a kilépési folyamatot.
Az 50. cikk értelmében az uniós tagság megszűnik a kilépési megállapodás hatályba lépésével, megállapodás hiányában a kilépési szándék hivatalos bejelentése után két évvel, de a kilépési tárgyalások az összes tagállam egyhangú döntésével meghosszabbíthatók.
Theresa May brit miniszterelnök 2017. március 29-én értesítette az EU-t az 50. cikkely aktiválásáról, így a brit kilépés határideje jövő péntek, függetlenül attól, hogy addig elfogadja-e a parlament a Brexit feltételrendszeréről az EU-val novemberben elért, a londoni alsóház által azonban kétszer is nagy többséggel elutasított megállapodást, amelyet még az összes többi tagállamnak és az Európai Parlamentnek is ratifikálnia kellene.
Óránként 40 ezren írják alá
Az aktiválási értesítés visszavonását követelő online petíciót csütörtök délutánik 870 ezren írták alá, az aláírások száma óránként átlagosan 40 ezerrel nőtt. A petíciós honlap az óriási forgalom nyomása alatt egy időre elérhetetlenné is vált.
May’s cliff-edge ultimatum succeeds in sending hundreds of thousands to #RevokeA50 petition, as the scale of her catastrophe becomes impossible to hide. There are NO good Brexits. #StopBrexit https://t.co/NZ07MnmzlC
— Tom Brake MP (@thomasbrake) 2019(e)ko martxoaren 21(a)
A petíció megfogalmazói szerint a brit kormány rendre azt állítja, hogy a kilépés az Európai Unióból "a nép akarata". Ezt az állítást azonban meg kell cáfolni, annak bizonyításával, hogy milyen erőteljes a támogatottsága Nagy-Britannia további EU-tagságának, és mivel nem biztos az újabb népszavazás kiírása a brit EU-tagságról, a bennmaradást pártolók szavazzanak a petíció aláírásával - áll a felhívásban.
A brit törvények alapján a parlamentben tárgyalási időt kell biztosítani minden olyan közérdekű petíciónak, amelyet legalább 100 ezer brit állampolgár hitelesen aláír, de a képviselők csak véleményt nyilváníthatnak a kérdésben, az 50. cikkely aktiválásának visszavonására egyedül a petíció alapján nem kötelezhetik a kormányt.
"A Brexit törlése nagyon valószínűtlen"
London saját jogán visszavonhatja a cikkely aktiválásáról szóló értesítést, de ez a Brexit-folyamat végét jelentené. Jeremy Hunt brit külügyminiszter a BBC közszolgálati rádió csütörtöki hírmagazinjában kijelentette: ha egy hét múlva, vagyis a kilépési határidő előtt egy nappal sem lesz elfogadott Brexit-megállapodás, onnantól "nagyon korlátozottá" válna a további fejlemények lehetséges listája.
Hunt szerint a parlament megszavazhatja az 50. cikkely aktiválásának visszavonását, vagyis "a Brexit törlését", bár ez "nagyon valószínűtlen". Arra a riporteri kérdésre, hogy valóban lehetségesnek tart-e egy ilyen parlamenti döntést, a brit külügyminiszter igennel válaszolt, de megismételte azt is, hogy véleménye szerint ez nagyon valószínűtlen. Hozzátette ugyanakkor: jogilag a parlament megteheti, hogy megszavazza a Brexit leállítását.
Jeremy Hunt szerint a további lehetséges forgatókönyvek között szerepel egy soron kívüli EU-csúcs összehívása, amelyen akár "nagyon súlyos feltételeket" is szabhatnak a Brexit-határidő kiterjesztése fejében. E feltételek között szerepelhet az újabb népszavazás kiírása a brit EU-tagságról. A külügyminiszter hozzátette: szintén nagyon valószínűtlennek tartja, hogy a brit parlament ezt megszavazná.
Theresa May miniszterelnök szerdán hivatalosan kezdeményezte az Európai Uniónál a Brexit jövő pénteken lejáró határidejének június 30-ig terjedő halasztását. Az uniós vezetők első reakciói alapján az EU ebbe akkor egyezne bele, ha a jövő héten a londoni alsóház elfogadja a Brexit feltételrendszerét tartalmazó megállapodást.
- Theresa May brit kormányfő csak rövid Brexit-halasztást kér
Külföld - Brexit - May júniusig tartó halasztást kér, hosszabb halasztás lehetőségével
Külföld - „A következő nyugodt évet kockázatosabb időszak követheti”
Gazdaság - A brit kormány nem terjesztheti szavazásra újból ugyanazt a Brexit-megállapodást
Külföld
- 34916 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34918 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34918 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34919 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34921 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34921 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni