Frissítést adott ki a Boeing a vitatott 737 MAX modellhez


-A A+

Kiadta a Boeing a 737 MAX modell repülésirányító rendszerének szoftverfrissítését, amely újabb biztonsági funkciókkal bővült, írja a 24.hu.

A chicagói székhelyű repülőgépgyártó tájékoztatása szerint az átesésvédelmi rendszer (MCAS) a korábbiaktól eltérően a repülőgépre telepített mindkét állásszögjelző berendezés adatait képes lesz olvasni, ha a két jel között 5,5 fokos, vagy annál nagyobb eltérés mutatkozik, akkor nem aktiválja az MCAS-t.Probléma esetén a védelmi rendszer a frissítés után nem térítheti ki a vízszintes vezérsík lapátjait annál nagyobb mértékben, mint amit a pilóták képesek kézi vezérléssel ellensúlyozni, ezzel biztosítható a teljesen manuális vezetés. A korábbi MCAS csak akkor aktiválódott, amikor az automatika ki volt kapcsolva.

A szoftver frissítése mellett a Boeing a 737 MAX kiképzőprogramját is módosította, a kezelési útmutatásokba több információt helyezett el és módosultak egyes ellenőrzőlisták is.

A Boeing közölte: a frissítéseket több száz órányi tesztelés, elemzés és két tesztrepülés után adták ki.

Az amerikai gyártó legsikeresebb, 737-es modelljének MAX 8-as és 9-es verzióit március 13-án parancsolta földre a Szövetségi Légügyi Hatóság, miután több ország is megtiltotta a gépek használatát a légtérben. Az ügy hátterében az áll, hogy fél éven belül két repülőgép, az indonéz Lion Air JT610-es, illetve az etióp Ethiopian Airlines ET302-es járatát teljesítő Boeing 737 MAX is lezuhant röviddel a felszállás után.








EZT OLVASTA MÁR?

X