FRISSÍTVE - Szlovák elnökválasztás: Zuzana Čaputová nyerte a voksolást


-A A+

Jelentős előnnyel megnyerte az ötödik közvetlen szlovák elnökválasztás szombati, második, döntő fordulóját Zuzana Čaputovára, az ellenzéki liberális pártok jelöltje a szavazatok 97 százalékos feldolgozottsága alapján. FRISSÍTÉS: Megvannak a hivatalos eredmények.

Az este tíz órakor befejeződött voksoláson leadott szavazatok 97 százalékos feldolgozottsága alapján Zuzana Čaputovára a voksok 58,27 százalékát kapta. A részeredmények szerint Maroš Šefčovič-ra a voksolók 41,72 százaléka szavazott.A legutolsó támogatottsági felmérés a választás második körében Zuzana Čaputovának 60,5 százalékot, Maroš Šefčovič-nak pedig 39,5 százalékot jósolt.

Čaputová Szlovákia történetének első női elnöke lesz.

Maroš Šefčovič elsőként gratulált ellenfele győzelméhez, a már leadott voksok 60 százalékának összesítése után. Hasonlóképpen tett Peter Pellegrini szlovák kormányfő is, aki azt mondta: bízik benne, hogy az új államfővel konstruktív együttműködést tud majd folytatni az ország problémáinak megoldásában.

Čaputová a voksolást követő első nyilatkozatában azt mondta: a győzelmet alázattal fogadja, és úgy véli, az országnak változásra van szüksége. Bejelentette: első államfői útja Prágába vezet majd.

A szlovák elnökválasztás második körének részvételi aránya 97 százalékos feldolgozottság mellett 41,79 százalékot mutatott, ami alacsonyabb, mint az első körben, amikor 48,74 százalékot tett ki. Az eddigi államfőválasztások második körében rendszerint magasabb volt a részvételi arány, mint az első körben. Ez alól eddig a 2004-es elnökválasztás volt csak kivétel.

Szlovákiában az ország történetében most ötödik alkalommal tartottak közvetlen államfőválasztást. A választáson országszerte csaknem 5940 választóhelyiségben mintegy 4,45 millió szavazásra jogosult szlovákiai választópolgár adhatta le voksát a második fordulóba továbbjutott két államfőjelöltre. A voksolás hivatalos végeredményt a tervek szerint vasárnap délben jelenti be a központi választási bizottság.

FRISSÍTÉS: Megvan a hivatalos végeredmény

Az ötödik közvetlen szlovák államfőválasztás második körének véglegesített, hivatalos végeredményei szerint Zuzana Čaputovára a választók 58,4 százaléka voksolt, Maroš Šefčovič 41,59 százalék szavazatot kapott.

A szombati voksolás a szlovák elnökválasztások történetének legalacsonyabb választási részvételét hozta, a szavazáson a választásra jogosultak 41,79 százaléka vett részt.

A mintegy négy és fél millió választópolgárral rendelkező Szlovákiában Zuzana Čaputovára 1 millió 56 ezren voksoltak, ez a legalacsonyabb szavazatszám, amivel eddig államfőválasztást nyertek Szlovákiában. 








EZT OLVASTA MÁR?

X