Gyalogos zarándoklat indult Budapestről a csíksomlyói búcsúba


-A A+

Elindult a hagyományos gyalogos zarándoklat kedd reggel Budapestről, a csoport a tervek szerint május 17-én estére ér az erdélyi Csíksomlyóra, ahol másnap részt vesznek a pünkösdi búcsún.csiksomlyo

A negyvennapos zarándoklatot a Mária Út Egyesület szervezi. Szabó Tamás, az egyesület elnöke, aki az első nyolc napban vezeti a csoportot, az MTI-nek elmondta, reggel félszázan indultak el, és várakozásaik szerint a következő hetekben mintegy 300-400-an csatlakoznak majd rövidebb-hosszabb időre hozzájuk.

Szabó Tamás a zarándokút céljáról azt mondta, az úton "mindenki visz a szívében valamit", egy személyes problémát, nehézséget, amiért imádkozik, valamit, amit el szeretne érni, amiért az áldozatot hozza. Hozzátette: van ugyanakkor a zarándoklatnak egy közös célja is, Magyarország lelki megújulása, amiért egész úton imádkoznak.

Elmondta, a zarándokok reggel a Normafához közeli Szent Anna-réten gyülekeztek, onnan a Kútvölgyi kápolnához, a Mátyás templomhoz, majd a Bazilikához vonulnak, ahol délben a Szent Jobb kápolnában szentmisét mutatnak be. Délután a zarándokok a városligeti egykori Regnum Marianum templom helyén álló kereszthez, majd a XIV. kerületi Zoborhegy téri Regnum Marianum templomhoz vonulnak. Az első éjszakát a zarándokok Rákosszentmihályon töltik, onnan indulnak tovább másnap Máriabesnyőre.

Elmondta, a zarándokok - ahogy a korábbi években is - az úgynevezett Mária úton haladnak, és Máriabesnyő, Gyöngyös, Eger, Miskolc, Tokaj, Máriapócs, Nagykároly, Zilah, Válaszút, Marosvásárhely, Sóvárad és Zetelaka érintésével érnek el Csíksomlyóra.

Jelezte, a Mária út Közép-Európa zarándokútja, amely hálózatként az összes "Máriás-kegyhelyet" gyalogos és kerékpáros zarándokúttal köti össze "Mariazelltől Csíksomlyóig, Czestochowától Medugorjéig".

Közölte azt is, hogy a zarándoklat a búcsújárás hagyományaira épül, de szívesen látnak nem hívő, útkereső embereket is, ha tiszteletben tartják e hagyományokat.

A húsvét utáni ötvenedik napon ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét (protestáns megfogalmazásban a Szentlélek kitöltését), egyben az egyház születésnapját, azaz pünkösd napját. Hagyományosan Pünkösd előtti szombaton tartják a csíksomlyói búcsút.

Pünkösd a Húsvét szombatját követő ötvenedik nap. Innen ered a neve a görög pentecostes (ötven) szóból, amelyből a magyar pünkösd szó is származik.00001 qpg7yj6j csiksomlyo3

Pünkösd megünneplésének kiemelkedő magyar eseménye a csíksomlyói búcsú, amely az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepségei közé tartozik. A több százezer ember jelenlétében megtartott búcsút hagyományosan a Csíksomlyó mellett, a Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregben tartják.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X