Helyhatósági választások: már Isztambulban is nyerésre áll a török ellenzék


-A A+

Az ankarai főpolgármesteri szék után az isztambulit is elveszíteni látszik a török Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) a vasárnapi helyhatósági választások eredményeként.

Az Anadolu török állami hírügynökség által 99,81 százalékos feldolgozottságánál hétfőn közzétett adatok szerint az ellenzéki jelölt került az élre a rendkívül szoros versenyben. Az AKP-s induló, Binali Yildirim jelenleg a szavazatok 48,51, míg a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) jelöltje, Ekrem Imamoglu már a 48,79 százalékát tudhatja magáénak.

A másik kulcsfontosságú városban, Ankarában az ellenzéki CHP színeiben induló Mansur Yavas továbbra is biztosan vezet, 50,90 százalékon áll, míg az AKP-s Mehmet Özhaseki a szavazatok 47,10 százalékát szerezte meg eddig. Úgy tűnik, hogy az AKP másfél évtized után elveszíti a fővárosi főpolgármesteri széket.

A harmadik legnépesebb város, a nyugat-törökországi Izmir vezetése hagyományosan kemalista. A CHP jelöltje, Mustafa Tunc Soyer a voksok 58,06 százalékát birtokolja, és jelentős az előnye a kormánypárti Nihat Zeybekcivel szemben, akinek 38,67 százaléknyi szavazata van.

A helyhatósági választás eredményét a közvélekedés fokozott jelentőségűnek tartja, miután ez az első megmérettetés a tavaly júniusi elnök- és parlamenti választás, majd a végrehajtó elnöki rendszer júliusi életbe lépése óta.

Szünetel az adatszolgáltatás

Az utóbbi mintegy 12 órában az Anadolu állami hírügynökség eredményre vonatkozó adatszolgáltatása szünetelt. Vasárnap késő éjszaka a hírügynökség röviden azt jelentette, hogy nem érkezik "a helyszínről" adat a rendszerébe. Hozzátették: mihelyt újabb adatok érkeznek, folytatják az eredmények ismertetését.

Az akkori állás szerint Isztambulban még Binali Yildirim állt az élen, aki késő éjszaka be is jelentette győzelmét. Eltérő adatokra hivatkozva később Ekrem Imamoglu is nyertesnek nyilvánította magát, amit a hajnali órákban meg is ismételt.

A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Sadi Güven hétfőn a török sajtónak azt mondta, hogy az Anadolu török állami hírügynökség nem a testülettől kapta a részeredményeket. A következő választás előreláthatólag 2023-ban lesz Törökországban, akkor az államfő személyéről és a parlament összetételéről döntenek a szavazók.








EZT OLVASTA MÁR?

X