Dollármilliókkal kárpótolják a meggyilkolt szaúdi újságíró gyermekeit


-A A+

A meggyilkolt Dzsamál Hasodgdzsi négy gyermeke lakásokat és több millió dollárt kapott Szaúd-Arábiától azért, hogy továbbra is „visszafogottan” nyilatkozzanak apjuk halálával kapcsolatban, írja a The Washington Post cikkére hivatkozva a The Guardian.

Mióta a kormánykritikus szaúdi újságírót október elején megölték és feldarabolták Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán, két felnőtt fia csak egyszer beszélt nyilvánosan a haláláról, a CNN-nek adott interjúban pedig nem vádolták a szaúdi trónörököst, Mohammed bin Szalmánt, akit többször összekapcsoltak a gyilkossággal.Szaúd-Arábia álláspontja az, hogy a trónörökös nem tudott a tervről, amelyet a 15 fős halálosztag hajtott végre, többek között a saját biztonsági emberei is. Bár bizonyíték nincs rá, a CIA arra a következtetésre jutott, hogy a trónörökös tudott a tervről. A gyilkosság végrehajtói közül 11-et bíróság elé állítottak, a tárgyalások viszont nem nyilvánosak.

Az Egyesült Államokba költözött, 59 éves Dzsamál Hasogdzsit, aki egyebek mellett a The Washington Post című amerikai napilap munkatársa is volt, október 2-án gyilkolták meg Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán, ahová azért ment, hogy a török menyasszonyával tervezett házasságkötéséhez szükséges iratokat beszerezze. Az isztambuli főügyészség szerint Hasogdzsit előre kitervelt módon azonnal megfojtották, mihelyt belépett a külképviselet épületébe. Az újságíró holttestét - szintén előre megfontoltan - a gyilkosságot követően feldarabolták, majd megsemmisítették.







EZT OLVASTA MÁR?

X