FRISSÍTVE – Timmermans bírálta Bukarestet a büntetőjogot módosító rendeletek miatt


-A A+

Elítéli a Büntetőtörvénykönyvet (Btk.), a Büntetőeljárási Törvénykönyvet és a korrupciós bűncselekményekre vonatkozó jogszabály sürgősségi kormányrendelet általi módosítását Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke. FRISSÍTÉS: Az igazságügyi miniszter szerint ez a választási kampány része. FRISSÍTÉS2: Viorica Dăncilă miniszterelnököt meglepte az Európai Bizottság (EB) első alelnökének nyilatkozata. 

A brüsszeli tisztségviselő szerdán jelentette be: a Viorica Dăncilă miniszterelnökkel, valamint a román kormány szakértőivel folytatott több fordulós tárgyalássorozat után arra a következtetésre jutott, hogy a tervezett módosítás „visszalépést jelentene Romániának az igazságügyi reform terén az elmúlt években elért eredményeihez képest”.

Timmermans beszédében figyelmeztette a kormányt, hogy ne kezdeményezzen olyasmit, amivel „büntetlenséget élvezhetnének a korrupcióért elítélt magas rangú tisztviselők”. Ez utalásként érthető arra, hogy a Btk.-módosítás és a tervezett perújítási rendelet egyik kedvezményezettje a jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke lenne.

Az EB alelnöke szerint a tárgyalások a büntetőjog módosításána valamennyi lehetséges következményeit – a korrupciós jogszabály enyhítését, a korrupcióért elítélt politikusok közkegyelemben részesítését, a vagyonuk zárolásának felfüggesztését, a bűncselekmények elévülési idejének módosítását stb. – érintették, és Timmermans úgy fogalmazott, hogy ezek alapján „Románia nem a jó úton halad”.

A Btk.-t módosító sürgősségi kormányrendeletről a tervek szerint a szerdán 16 órakor kormányülésen szavazott volna a kabinet (gyakorlatilag a parlament megerülésével ültették volna gyakorlatba), de a brüsszeli bírálat nyomán – PSD-s források szerint – leveszik a napirendről.

FRISSÍTÉS: Tudorel Toader igazságügyi miniszter az európai parlamenti választási kampány részének nevezte Frans Timmermans kijelentéseit. Leszögezte: a kormány európai irányelvek érvényesítése érdekében készül módosítani a büntetőjogot, amiről Brüsszelt is tájékoztatta, nem pedig jóváhagyását kérte. Másfelől semmilyen hazai vagy külföldi politikai tényező nem avatkozhat be a román igazságszolgáltatás munkájába - szögezte le a miniszter, az európai főügyészi tisztségre pályázó Laura Codruta Kövesi ellen Bukarestben indult bűnvádi eljárásra utalva, elhárítva az EB és az Európai Parlament (EP) ezzel kapcsolatban kifejezett aggodalmát.

FRISSÍTÉS2: Viorica Dăncilă miniszterelnököt meglepte az Európai Bizottság (EB) első alelnökének nyilatkozata. A kormányülés sajtónyilvános részén a miniszterelnök hangsúlyozta, a román hatóságok teljes nyitottsággal viszonyultak és viszonyulnak jelenleg is „az ország által követendő lépésekhez”, létrehoztak egy közös munkacsoportot az EB és a román kormány képviselőiből, nyitottak az egyeztetésre, az átláthatóságra.

„Ezért nem világos számomra Frans Timmermans első alelnök nyilatkozata, és nem látom az értelmét, mert nem a jelenlegi valóságot tükrözi” – mondta Dăncilă, hozzátéve, hogy tárgyalni fog Timmermansszal a témáról, és reméli, hogy a Biztosok Kollégiumának szerdai ülésén a román biztos „ezúttal Románia pártján állt”.








EZT OLVASTA MÁR?

X