Navracsics: Reding „kiszúrta" magának Magyarországot


-A A+

Viviane Reding uniós igazságügyi biztos részrehajló Magyarországgal szemben – jelentette ki Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden, Budapesten újságírók előtt. A biztos politikai szerepet vállal, amikor egy tagországot „kiszúr” magának, pedig Magyarország ugyanolyan jogokkal bír, mint az unió többi tagállama – hangsúlyozta a miniszter, miután részt vett a Magyar Országos Közjegyzői Kamara konferenciájánreding.

Arra az újságírói kérdésre, hogy Reding alkalmas-e a biztosi pozíció betöltésére, Navracsics Tibor úgy válaszolt: „ezt nem nekem kell megítélnem (...), de alapvetően megingott a bizalmam”.

A miniszter szerint a biztos nyilatkozatai a tények hiányos ismeretéről árulkodnak, a valóságnak nem megfelelően hivatkozik egyes dokumentumokra, például a kettőjük közötti levelezés kapcsán. Továbbá a magyar kormánypárti politikus szerint téves az uniós biztosnak az a hivatkozása is, hogy a bírák nyugdíjazásával kapcsolatos európai bírósági döntés a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét érintené, hiszen a luxembourgi székhelyű uniós szerv csupán azt állapította meg, hogy a magyar szabályozás kor szerinti diszkriminációt okoz. Navracsics Tibor ezzel kapcsolatban hozzáfűzte: a biztos álláspontja „politikai csúsztatás, amit vissza kell utasítani”.

A Tobin-üggyel kapcsolatban a miniszter megjegyezte, hogy vannak félelmei, mert annyi kellemetlenség történt már az eset kapcsán. A közelmúltban hozták nyilvánosságra, hogy a két kisgyermek halálát okozó gázolás miatt egy évtizede jogerősen elítélt ír férfi visszatérne Magyarországra, hogy megkezdje 11 hónapos szabadságvesztés büntetését.

Ezzel kapcsolatban Navracsics Tibor elmondta, hogy az ír igazságügyi minisztérium a napokban felvette a kapcsolatot a magyar tárcával, egyeztetések folynak, de jogilag nem kényszeríthető ki a jogerős ítéletben kiszabott büntetés végrehajtása. Navracsics Tibor hozzáfűzte, hogy amíg hivatalban van „ez az ügy nem fog nyugodni”.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X