Bokros Lajos szabadelvű pártot alapít


-A A+

Az Index információi szerint április 21-én a Corinthia Hotelben jelenti be hivatalosan Bokros Lajos uniós képviselő, egykori pénzügyminiszter, hogy saját pártot alapít.bokros

Az eseményen részt vesz a tíz alapító, akik közül rögtön megválasztják az öttagú elnökséget is. Az alapítók Bokrost javasolják elnöknek, az elnökségbe pedig rajta kívül még Pálfy G. István egykori tévés személyiség, Pusztai Erzsébet, az MDF, az MDNP és a Centrumpárt egykori politikusa, Kajdi József, az Antall-kormány közigazgatási államtitkára, valamint Cselényi László, a Duna televízió volt elnöke kerülhet be.

A párt megnevezése szerint konzervatív szabadelvű irányzatot követ, és az Orbán-kormány ellenzékének táborát gyarapítja majd.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X