Rövidzárlat okozhatta a tüzet a Notre-Dame-ban


-A A+

A francia bűnügyi rendőrség egyik vezetőjének véleménye szerint feltehetően rövidzárlat okozta a párizsi Notre-Dame székesegyházban hétfőn este keletkezett tüzet.

A rendőri vezető, aki nevének elhallgatását kérte, az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy a nyomozókat biztonsági okokból még mindig nem engedték be a székesegyházba. A Notre-Dame rektora, Patrick Chavet püspök azt javasolta, hogy építsenek egy kisebb, ideiglenes templomot a székesegyház előtti téren, hogy a hívők ott imádkozhassanak, amíg a 12. századi épületet restaurálják.

A párizsi Városháza jóváhagyását adta csütörtökön az elképzeléshez, feltéve, hogy a műszaki feltételek ezt lehetővé teszik. A tér alatt az ókorból származó romokat őrző altemplom húzódik, valamint földalatti parkoló is működik alatta.

Emmanuel Macron elnök kedden megígérte, hogy a székesegyházat öt éven belül felépítik. Párizs lesz ugyanis a házigazdája a 2024. évi nyári olimpiai játékoknak.

A gótikus székesegyházban, amelyet A párizsi Notre-Dame című regényében a híres XIX. századi regényíró, Victor Hugo is megörökített, hétfő este a kora esti órákban csaptak fel a lángok, leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony. A Párizs szívében, az Ile de la Citén található épület az egyik legnagyobb francia turistalátványosság, és milliók keresik fel évente.

A tűzvészről szóló további cikkeinket itt érheti el.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X