Ukrajna nem hajlandó magyarázatot adni Kelemen Hunor kitiltására
Oleksander Bankov nagykövet válaszában röviden leszögezi: a nagykövetségnek nem áll hatáskörében semmilyen magyarázatot adni, az ukrán államnak pedig nem kötelessége információkat megosztani arra vonatkozóan, hogy milyen ok vagy okok állnak Kelemen Hunor kitiltása mögött, mindez pedig nem mond ellent a nemzetközi gyakorlatnak.
A nagykövet leveléből azonban annyi kiderül: Kelemen Hunor kitiltása az ukrán hatóságok által hozott döntés következménye a jelenleg érvényes ukrán jogszabályoknak és nemzetközi eljárási módszereknek megfelelően. Ukrajna bukaresti nagykövete megjegyzi, Kelemen Hunornak jogában áll bíróságon megfellebbezni a döntést.
Mint beszámoltunk róla, április 6-án reggel a Záhony–Csap határátkelőhelyen az ukrán határőrök indoklás nélkül visszafordították Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, aki a KMKSZ jubileumi kongresszusára volt hivatalos, az útlevelébe pedig belepecsételték, hogy másfél évig nem léphet be a szomszédos ország területére.
Kelemen Hunor szövetségi elnök április 25-én keltezett levelében azt írta Ukrajna bukaresti nagykövetének, sajnálja, hogy semmilyen magyarázatot nem kapott, ugyanakkor megragadja az alkalmat, és gratulál Volodymyr Zelenski frissen megválasztott államelnöknek, és bízik abban, hogy az új államfő pozitív változásokat teremt majd mind az ukrán, mind pedig az ukrajnai nemzeti kisebbségek életében.
- 38306 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 38308 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 38309 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 38310 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 38311 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 38311 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni