Porosenko megígérte, hogy tiszteletben tartják a kisebbségi jogokat a nyelvtörvény elfogadása után


-A A+

Petro Porosenko hivatalban lévő ukrán elnök a nyelvtörvény parlamenti elfogadása után csütörtökön köszönetet mondott Ukrajna oroszajkú állampolgárainak, amiért megértéssel állnak hozzá az ukrán nyelv támogatásának szükségességéhez, és ígéretet tett arra, hogy tiszteletben fogják tartani azoknak az embereknek a jogait, akik oroszul vagy más nyelven beszélnek.

A leköszönő államfő a Facebookon közzétett videoüzenetében arról beszélt, hogy az elmúlt öt évben már komoly eredményeket értek el az ukrán nyelv fejlesztésében. Szavai szerint a múltban végzett totális oroszosítás után a közelmúlt éveiben minőségi ukrán nyelvű információs termékek jelentek meg, könyvek filmek, rádió- és tévéműsorok formájában.„Az oroszul és más nyelveken beszélők jogainak tiszteletben tartása szintén fontos. Ez egy európai gyakorlat, amelyhez folyamatosan ragaszkodunk, és továbbra is betartjuk. Az emberek pedig hamar meggyőződnek majd arról, hogy az új törvény semmilyen módon nem sérti ezt a jogot” - hangsúlyozta. 

„Szeretném megköszönni az orosz ajkú állampolgároknak azt, hogy megértéssel fogadták az ukrán nyelv támogatásának szükségességét. Mellesleg jómagam is már felnőtt korban kezdtem tanulni (az ukrán nyelvet)” - tette hozzá. 

Porosenko elmondta, hogy éveken át készítették a jogszabályt. Kivették belőle a köznyelvben nyelvellenőröknek elnevezett büntetőellenőrzést és minden olyan struktúrát, amely nyomást gyakorolna az üzleti életre, így a törvény szövege szavai szerint „harmonikus és kiegyensúlyozott” lett. 

Azt állította, hogy szándékosan nem a választási kampány idején fogadták el. Ezzel szemben a mögötte álló parlamenti frakció korábban folyamatosan sürgette az előterjesztés tárgyalásának lezárását még az elnökválasztások vége előtt.  

Megerősítette, hogy amint megkapja, aláírja a törvényt.

Közben Nesztor Sufrics, a Moszkva-barát politikusok által alapított Életért párt parlamenti képviselője a 112 Ukrajina hírtelevízió szerint a szavazás után újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy ellenzéki képviselők az alkotmánybírósághoz fordulnak kérve a törvény érvénytelenítéséért. Kijelentette, hogy a jogszabály tartalmilag alkotmánysértő, ezen felül szabályellenesen fogadták el, mivel a szakbizottság már akkor szétosztotta a képviselők között az előterjesztés végleges szövegét, amikor még több módosító indítványról nem döntött a törvényhozás. Az orosz külügyminisztérium szóvivója szintén alkotmányellenesnek minősítette az ukrán nyelvtörvényt.








EZT OLVASTA MÁR?

X