Az EPP néppárti jövőt vizionál a júliustól csatlakozó horvátoknak


-A A+

Az Európai Néppárt (EPP) horvát tagpártja, a Horvát Demokrata Közösség (HDZ) profitálhat leginkább abból, hogy a legnagyobb uniós politikai platform a dalmáciai Dubrovnikba helyezte ki frakcióülését, ugyanis az EPP-nagyágyúk ezáltal személyesen is támogatásukról biztosíthatták a vasárnapi EP-választások előtt.plenum A nyugat-balkáni ország július 1-től az Unió teljes jogú tagjává válik, a HDZ szeretne minél többet megszerezni az országnak járó 12 európai parlamenti mandátumból.

„Horvátország a pozitív példája annak, hogy miképpen kell a háborúból felépíteni egy országot. Innen is üzenem a többi nyugat-balkáni államnak, kövessétek a horvátok példáját, csináljátok utánuk” – fogalmazott csütörtöki megnyitó beszédében Joseph Daul, a néppárt EP-frakciójának elnöke.

winkler-predaA dubrovniki Radisson Blue Hotel konferenciatermében megszervezett frakcióülésen Románia népes delegációval képviseltette magát, a demokrata-liberális EP-képviselők és asszisztensek mellett részt vesz az ülésen az RMDSZ két EP-képviselője, Winkler Gyula és Sógor Csaba is. 

A festői környezet, az Adriai-tenger felől fújó meleg szellő, a napsütés jó "fogásnak" bizonyultak, a munkálatokon felszólalók kivétel nélkül elismerően beszéltek arról az útról, amelyet Horvátország bejárt függetlenségének kivívása óta. 

Felszólalásában Sógor Csaba a horvát kisebbségi politikát dicsérte, amelyből tanulhatna több régebbi tagállam is. Az RMDSZ-es EP-képviselő ugyan nem nevezte meg azokat az országokat, amelyeknek üzent, de a maszol.ro tudosítója mellett helyet foglaló román delegációtagok izgése-mozgása magára vonta a résztvevők figyelmét.

 

Köszönjük Ante Gotovinagotovina A dubrovniki repülőtérről a városba tartó út két oldalán, stratégiailag jól kiválasztott magaslatokon, útkanyarulatokban fel-feltűnt a horvátok által nemzeti hősként ünnepelt, a szerbek által pedig háborús bűnösként elítélt Ante Gotovina tábornok arcképét ábrázoló óriáspannó. "Köszönjük Ante Gotovina!" - üzenték délszláv háborúban rendkívül aktív katonának. Mint ismeretes, Gotovinát tavaly novemberben mentette fel a hágai ENSZ-törvényszék fellebbviteli tanácsa a háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekmények vádja alól.

 "Senkit se érdekel az Európai Unió"

"Közvetlen környezetemből senki se megy szavazni vasárnap, senkit se érdekel, hogy ki lesz az a tizenkét EP-képviselő, aki havi 8000 euróért lógatja a lábát Brüsszelben" - közelítette meg a horvát EU-csatlakozás kérdését Ivana Tomoslavjic, a horvát köztelevízió tudosítója. A maszol.ro érdeklődésére elmondta, az előrejelzések szerint jó eséllyel még a 20 százalékot sem haladja meg részvétel. Hozzátette: sokat ártott az EP-választásoknak, hogy leválatszották a májusban sorra kerülő helyi és regionális választásokról. Az érdektelenséget mutatja az is, hogy mind a pártok, mind pedig a közvélemény-kutató intézeteket sajnáltak pénzt költeni arra, hogy 12 mandátum szétosztását megelőlegezzék.

A Fidesz-bojkott Viviane Reding miatt?  

Egyetlen fideszes EP-képviselő sem jött el a dubrovniki EPP-frakcióülésre, folyosói pletykák szerint azért, mert a találkozón tiszteletét teszi Viviane Reding asszony, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa is. A budapesti kormánypárt a magyar alkotmánnyal szemben elfoglalt álláspontja miatt neheztel Reding asszonyra.  

Cikkünk frissül

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X