Johannis: nincs veszélyben, de nyomás alatt van a demokrácia az EU-ban
A demokrácia nincs veszélyben az Európai Unió szintjén, de nyomás alatt áll, és azoknak, akik hisznek Európában, nagyobb bátorságuk kell legyen most, amikor az unió több nagy problémával küzd, a Brexittel, a bevándorlási hullámmal vagy a munkanélküliséggel – fejtette ki Klaus Johannis államelnök pénteken Firenzében, Az unió államai című konferencián, amelyen díszvendégként vett részt.
„Nem hiszem, hogy a demokráciánk veszélyben van, azonban valóban nyomás alatt áll. Bonyolult a belpolitikai helyzetünk, és az emberek elég gyakran megkérdik tőlem, hogy veszélyben van-e a demokrácia, a társadalom? Azt mondom nekik: nem, de erősebbeknek és jobbaknak kell lennünk” – mondta Johannis az EU jövőjéről szóló vita keretében, amelyben vitapartnere Klaus-Dieter Frankenberger, a Frankfurter Allgemeine Zeitung újságírója volt.
Kifejtette még, hogy nagyon sok politikust aggasztanak a közelgő európai parlamenti választások, mivel attól tartanak, hogy a populisták nagyobb teret nyerhetnek, emellett az euroszkeptikusok száma is növekvőben van. „Ez azonban nem kellene hogy megijesszen minket, akik hiszünk az unióban, egy erős Európában, hanem meg kellene erősítenie, hogy meggyőzhessük a többieket is: jobb jövő vár ránk és mi, politikusok, tudjuk, hogyan építsük fel ezt a jövőt” – mondta.
Johannis véleménye szerint annak érdekében, hogy európai szinten újjáéledjen az optimizmus, le kell ásni a problémák gyökeréhez. Többet kell beszélni a megoldásokról és kevesebbet a válságokról. Mind a sajtó, mind a politikusok hozzájárulnak az EU „démonizálásához”, és ezen változtatni kell, tette hozzá az államelnök.
„Magukkal a politikusokkal is baj van, azokkal, akik az uniót hibáztatják a hazájukban meg nem valósított tervekért, miközben Brüsszelben váltig azt hangoztatják, hogy minden rendben. Minden bizonnyal a brüsszeliek is hibáznak, de nem ők a vétkesek mindenért” – sommázta.
Johannis említést tett a közelgő nagyszebeni EU-csúcsról, amelynek szerinte nagy a jelentősége az unió jövőjét illetően, és ott be kell bizonyítani, hogy határozott tervek körvonalazódnak a jövőre nézve.
- 33265 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33267 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33268 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33269 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33270 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33271 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni