Folyóba csúszott egy repülőgép Floridában 136 emberrel a fedélzetén


-A A+

Egy landoló utasszállító repülőgép a folyóba csúszott péntek este a floridai jacksonville-i repülőtéren. A gép fennmaradt a víz színén, és a rajta tartózkodó mind a 136 ember épségben átvészelte a balesetet – közölték a hatóságok. A tájékoztatás szerint ugyanakkor 21 embert kórházba szállítottak, egyikük állapota sincs életveszélyben.

A Miami Air légitársaság Boeing 727-es (a CNN és más nemzetközi sajtóirgánumok szerint 737-es) gépe nem tudott megállni a leszállópályán, ezért csúszott bele a Szent János-folyóba – közölte az amerikai haditengerészethez tartozó repülőtér szóvivője.

Az említett légitársaság charterjáratokat teljesít. A CNN hírtévé értesülései szerint a gép fedélzetén katonák, családtagjaik, valamint az amerikai védelmi minisztériumnak különböző feladatokat végző emberek tartózkodtak. A gép a Kuba szigetén lévő Guantánamo-öböl amerikai haditengerészeti támaszpontjáról érkezett.

Boeing-vizsgálat: a hatóság szerint az ellenőrők nem rendelkeztek kellő szaktudással

Eközben tovább gyűrüzik a Boeing-botrány. Az amerikai szövetségi légiforgalmi hatóság (FAA) szerint a biztonsági ellenőrei nem végezték el a vitatott és egyelőre a forgalomból kivont Boeing 737 MAX típusú repülőgépek ellenőrzéséhez szükséges tanfolyamokat. Ezt a hatóság vezetője közölte egy szenátusi meghallgatáson.

Az FAA megállapítása szerint több mint egy tucat biztonsági ellenőr nem fejezte be a szükséges teljes körű kiképzést, ennek ellenére megkapta a bizonyítványt a Boeing 737 MAX-gépek üzembe helyezéséhez szükséges ellenőrzéshez.

Daniel Ellwell, az FAA vezetője a washingtoni szenátus kereskedelmi bizottságában tartott meghallgatásán elmondta: 22 biztonsági ellenőr közül 16 nem fejezte be a munkaköréhez szükséges kiképzést, de 11 ellenőr nem is vehetett volna részt ilyen tanfolyamon, mert nem volt szakképzett repülőoktató. Ellwell kifejtette: az ellenőrök már munkájuk végzése közben vettek részt a tanfolyamon, ami eleve nem lett volna szabad. Az FAA vezetője „zűrzavaros” állapotokat tapasztalt, és közölte, hogy a hatóság szeptemberig új követelményeket dolgoz ki a kiképzési programokra.

A légügyi hatóság már korábban nyilvánosságra hozta, hogy egyik menedzsere retorziókat alkalmazott egy alkalmazott ellen, aki felvetette, hogy valami baj van a kiképzési programokkal.

A mérnökök és a tesztpilóták közti rossz viszony is a kudarcokhoz vezetett

Pénteken a The Wall Street Journal című lap – a Boeing repülőgépgyártól származó értesülésekre hivatkozva – arról írt, hogy a 737 MAX típusú gépek kudarcához a Boeing mérnökei és tesztpilótái közötti rossz viszony is hozzájárult. A mérnökök ugyanis nem osztották meg a fejlesztési folyamatban részt vevő saját tesztpilótáikkal sem az egyes kulcsfontosságú repülésirányítási műszerek – például a fel- és leszállást szabályozó automatika – részletes adatait.

Az elmúlt hónapokban a Boeing két 737 MAX típusú gépe zuhant le. Az egyik az etióp légitársaság gépe volt, amely az etióp fővárosból történt felszállás után zuhant le március elején, a másik pedig az indonéz Lion Air légitársaság flottájához tartozott és tavaly októberben zuhant le. A két katasztrófa összesen 346 halálos áldozatot követelt.

Március közepén a 737 MAX-gépeket kivonták a forgalomból és megkezdődtek a vizsgálatok. Ezek során eddig már számtalan hiányosságra derült fény. A Boeing jelenleg a szoftverek módosításán dolgozik, az FAA májusra ígéri a próbarepülést.








EZT OLVASTA MÁR?

X