Már Kína is csalódott Észak-Koreában


-A A+

Az amerikai felderítés szerint Észak-Korea harcias retorikája mögött alapvetően az áll, hogy Kim Dzsong Un be akarja bizonyítani: szilárdan kézben tartja a hatalmat - jelentette ki csütörtöki kongresszusi meghallgatásán az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója.

James Clapper, aki 16 amerikai hírszerző szolgálat működését koordinálja, elmondta: Kína, Észak-Korea szomszédja és hagyományos pártfogója egyre nagyobb csalódottsággal szemléli a phenjani vezető magatartását.

Az amerikai kémfőnök a képviselőház hírszerzési bizottsága előtt kijelentette, hogy Kim retorikája azt a hagyományos észak-koreai stratégiát követi, amely fenyegetéssel kívánja tárgyalásra és segélynyújtásra kényszeríteni a nemzetközi közösséget.james-clapper

Clapper úgy vélekedett: a feszültség fokozásával a kommunista rezsim azt akarhatja elérni, hogy a világ ismerje el nukleáris hatalomként. Mint mondta, az ország gazdasága rossz állapotban van, a hadsereg egységeit mezőgazdasági munkára rendelték és folyamatossá vált az Észak-Koreából elszökő emberek áramlása.

Clapper hírszerzési igazgató John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) új igazgatója, Michael Flynn tábornok, a Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) parancsnoka és Robert Mueller, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója társaságában jelent meg a bizottságnak az Egyesült Államok ellen irányuló fenyegetésekről megtartott, éves meghallgatáson.

A kémfőnök által elmondottak szerint a kényszerű költségvetési megszorítások a hírszerzésre is kihatnak, az ügynökségek 39 beszerzési programját kell megkurtítani és munkatársakat kell majd kényszerszabadságra küldeni.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X