FRISSÍTÉS – Hétfőn hozzák haza Radu Mazărét Madagászkárról


-A A+

Kiadja Madagaszkár a korrupció miatt tavaly Romániában kilenc év börtönbüntetésre ítélt volt konstancai polgármestert, Radu Mazărét, aki a szigetországban folyamodott menedékjogért - jelentette be kedden Ana Birchall igazságügyi miniszter. FRISSÍTÉS: A politikust hétfőn hozzák vissza az országba.

A 2000 után négy mandátum erejéig polgármesteri tisztséget betöltő volt városvezetőt a múlt héten vették őrizetbe Madagaszkáron, majd a román hatóságok a kiadatását kérték. Birchall közölte, hogy a szigetország hatóságai kedden délután értesítették Bukarestet, hogy kiadják a volt elöljárót, aki pályafutása során extravagáns megnyilvánulásaival hívta fel magára a figyelmet.Mazărét februárban ítélték kilenc év börtönbüntetésre, miután a korrupcióellenes ügyészség azzal vádolta meg, hogy 36 másik vádlottal együtt bűnszövetkezetet hozott létre 2002 és 2005 között, és mintegy 114 millió euróval károsította meg a volt tulajdonosokat, valamint a román államot a legfelkapottabb romániai tengerparti üdülőtelep, a Konstanca városához tartozó Mamaia területén található csaknem 100 hektárnyi belterület illegális magánkézbe juttatásával.

Mazăre már több mint egy éve elmenekült Romániából az ellene folyó büntetőjogi eljárások elől. Több perben is elítélték, ezek azonban még nem jogerősek a februári kivételével. Mazare politikai menedékjogot akart szerezni a szigetországban.

A 300 ezer lakosú Fekete-tenger parti város volt vezetője kezdetben független polgármesterként szerzett elöljárói mandátumot, majd a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatta és annak politikusa lett. Többször megütközést keltett extravagáns megjelenéseivel, rendszerint azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy előszeretettel mutatkozott alulöltözött hölgyek társaságában, rendszeres vendég volt a brazíliai Rio de Janeiro-i karneválon, valamint Konstanca éjszakai szórakozóhelyein. 2009 júliusában azzal keltett felháborodást, hogy egy divatbemutatón náci egyenruhában pózolt.

FRISSÍTÉS: A Román Rendőr-főkapitányság közölte: május 20-án, hétfőn hozzák vissza Romániába a volt polgármestert.








EZT OLVASTA MÁR?

X