Navracsics: Barroso levele tények nélküli fenyegetőzés


-A A+

Navracsics Tibor szerint fenyegetőzésnek, tények nélküli aggály kifejezésének tűnik az a levél, amelyet José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek az alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatban.navra

A közigazgatási és igazságügyi miniszter a HírTV Péntek 8 című műsorában kiemelte: az uniós tisztviselők gyakran azt mondják, hogy "a kontextus a baj", Magyarország viselkedése ébreszt bennük gyanakvást, bár lehet, hogy egyes jogszabályok önmagukban nem gyanúsak. Az unióban próbálják bebizonyítani, hogy valamilyen formában a közösségi jogot sértik a magyar lépések, de ez a legtöbbször nem sikerül a bizottságnak - fogalmazott.

 Azzal kapcsolatban, hogy pénteken Budapesten járt a strasbourgi székhelyű Európa Tanács égisze alatt működő Velencei Bizottság delegációja is az alkotmánymódosítás ügyében, a tárcavezető azt mondta: az elhangzottak alapján a delegáció tagjai nem csináltak titkot abból: csak azért jöttek, hogy ne lehessen azt mondani, nem is jártak itt az álláspontjuk kialakítása miatt, holott már nagyjából kész a véleményük, ezt legfeljebb csak árnyalhatja, amit most elmondtak nekik. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egy 47 oldalas dokumentumot adott át nekik, amelyben minden kifogásukra ellenérveket hoztak fel - közölte.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X