Theresa May: a parlament dönthet arról, hogy legyen-e újabb népszavazás
A brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről kidolgozott jogszabálytervezet lehetőséget teremt az alsóházi képviselőknek arra, hogy voksoljanak egy újabb népszavazás lehetőségéről is, valamint arról, hogy az Egyesült Királyság a Brexit után milyen vámjogi viszonyban legyen az Európai Unióval – mondta kedden a brit miniszterelnök.
Theresa May, aki egy londoni üzleti rendezvényen ismertette a Brexit-feltételek törvénybe iktatását célzó, várhatóan június első hetében az alsóház elé kerülő tervezet fő pontjait, kifejtette: mindig is azt vallotta, hogy a kilépésről döntő, 2016-ban tartott első referendumnak kell érvényt szerezni. Hozzátette ugyanakkor: érzékeli, hogy mennyire „valósak és erőteljesek" az újabb népszavazással kapcsolatos érzelmek az alsóházi képviselők körében.
A kormány ezért a törvénytervezethez csatol egy olyan kiegészítő előírást, amelynek alapján lehetővé kell tenni a képviselőknek a döntést arról, hogy legyen-e újabb népszavazás. Theresa May elmondta: ha a ház megszavazza az újabb népszavazást, az kötelezné a kormányt a referendum feltételeinek megteremtésére. Hangsúlyozta ugyanakkor: mindehhez szükséges a Brexit-feltételrendszer törvénybe iktatását célzó tervezet elfogadása, hiszen a népszavazás arról szólna, hogy a választók elfogadják-e a kilépés feltételeiről elért megállapodást.
A konzervatív párti brit miniszterelnök felfedte azt is, hogy a legnagyobb ellenzéki erővel, a Munkáspárttal tartott tárgyalásokon a kormány kompromisszumos javaslatot terjesztett elő egy olyan javaslatról, amelynek alapján az Egyesült Királyság átmeneti vámuniós viszonyrendszert tartana fenn az Európai Unióval a kétoldalú árukereskedelemben.
May felidézte, hogy a Munkáspárttal folytatott tárgyalásokon végül nem sikerült egyezségre jutni. Kijelentette: ennek alapján helyénvaló, hogy a parlamentnek legyen lehetősége dönteni ebben a kérdésben is. A brit miniszterelnök úgy fogalmazott: meggyőződése szerint a brit EU-tagság megszűnéséből eredő nagy lehetőségek egyike a független kereskedelmi politika kialakítása. Hozzátette: abban viszont soha nem hitt, hogy ennek érdekében fel kell áldozni azokat a munkahelyeket és megélhetési forrásokat, amelyek léte az Európai Unióval fenntartott kereskedelemtől függ.
A kormány és az ellenzék egyetért abban, hogy e munkahelyek és megélhetési források megvédése érdekében az Egyesült Királyságnak olyan kereskedelmi kapcsolatokat kell fenntartania az EU-val, amelyek a lehető legkisebb súrlódással járnak – mondta Theresa May. Hozzátette: a Brexit-feltételrendszer törvénybe iktatásának tervezetéről szóló szavazással az alsóházi képviselők „még egy utolsó esélyt" kapnak arra, hogy teljesítsék a 2016-os népszavazás döntését a kilépésről, a tervezet elvetése esetén ugyanis megnyílhat az út olyan folyamatok előtt, amelyek eredményeként „egyáltalán nem lesz Brexit".
- 33197 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33200 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33200 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33201 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33202 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33203 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni