Huszonegy uniós tagállamban tartanak vasárnap EP-választásokat


-A A+

Románia mellett húsz másik uniós tagállamban is megkezdődtek vasárnap az európai parlamenti (EP-) választások.

Miután az utóbbi három nap során Csehországban, az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Írországban, Lettországban, Máltán, illetve Szlovákiában már leadhatták szavazatukat a választópolgárok, vasárnap reggel - Magyarországgal együtt - 21 tagállamban is megnyíltak a szavazóhelyiségek.

Az urnák a legtöbb EU-tagországban román idő szerint reggel 7 vagy 8 órakor nyíltak meg, és legkorábban Luxemburgban zárnak, 15 órakor. Kötelező a voksolás Belgiumban, Cipruson, Görögországban és Luxemburgban.

A nap folyamán összesen 593 mandátum sorsa dől el az Egyesült Királyság európai uniós kilépésének halasztása miatt továbbra is 751 tagú Európai Parlamentben. Ha a britek kilépnek, a 73 brit képviselő mandátuma értelem szerűen megszűnik, de a parlament létszáma csak 46-tal, 705 képviselőre csökken, mert 27 mandátumot másik 14 tagállam között osztanak szét.

Eredmény csak éjfél után

Az EP vasárnap 19 órától hozza nyilvánosságra a már elkészült exit pollokat, 21 órától pedig a mandátumeloszlásra vonatkozó első becsléseket. Ezeket folyamatosan frissítik, ahogy az előrejelzések és a hivatalos eredmények beérkeznek.

Az első ideiglenes összeurópai eredményt várhatóan hétfőn, 0:15-kor teszik közzé. Ennek a viszonylag késői időpontnak az oka, hogy Olaszországban éjflig lehet voksolni, és ameddig a szavazás bárhol tart, addig tilos eredményközléssel befolyásolni a még szavazókat.








EZT OLVASTA MÁR?

X