Hajószerencsétlenség a Dunán: letartóztatná a hajóskapitányt az ügyészség


-A A+

A meggyanúsított hajóskapitány letartóztatását indítványozta a szerdai dunai hajóbaleset miatt a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség - tudatta a Fővárási Főügyészség pénteken közleményben.

A Duna budapesti szakaszán történt vízibaleset ügyében a nyomozó hatóság előterjesztése alapján az ügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, mivel álláspontja szerint a jelenléte csak így biztosítható az eljárásban. A kényszerintézkedésről a Fővárosi Törvényszék nyomozási bírája várhatóan szombaton dönt - közölte a főügyészség.

Borbély Zoltán közlekedési szakjogász az M1 aktuális csatornán péntek este elmondta: a megalapozott gyanú szerint a kapitány cselekménye halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetése, ami a törvény szerint 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ez a büntetés tétel önmagában még nem teszi szükségessé a letartóztatást, de például az, hogy külföldiről van szó, már indokolhatja.

Szerda este nem sokkal 9 óra után a Margit hídnál a Viking szállodahajóval ütközött a jóval kisebb, dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó, amely másodpercek alatt elmerült. Hét embert a környező hajókon utazók mentettek ki, hét embernek a holttestét találták meg, mindannyian dél-koreai állampolgárok voltak. A hajóbalesetben 21 ember eltűnt.








EZT OLVASTA MÁR?

X