Elúsztak Manfred Weber esélyei az EB-elnöki tisztség megszerzésére?
Továbbra is kiáll Manfred Weber európai bizottsági elnökké jelölése mellett a bajor politikus pártja, a Keresztényszociális Unió (CSU), a péntek hajnalban véget ért európai uniós csúcstalálkozóról a német sajtóban megjelent első értékelések szerint viszont már nemigen van esélye a tisztség megszerzésére.
Az Európai Unió tagállami vezetőinek megállapodás nélkül véget ért brüsszeli csúcstalálkozója "csalódást keltő" - írta Markus Söder bajor kormányfő, a CSU elnöke a Twitteren, hozzátéve, hogy „Manfred Weber az Európai Bizottság demokratikusan legitimált elnöke”, hiszen „ő és az Európai Néppárt (EPP) szerezte a legtöbb szavazatot”.
— Markus Söder (@Markus_Soeder) 2019. június 21.
„Egyértelműen kiállunk Manfred Weber mellett, a szocialistáknak és a liberálisoknak véget kell vetniük a blokádnak, különben saját magát gyengíti a demokratikus Európa" - írta Markus Söder, utalva arra, hogy csütörtökön, az EU-csúcs előtt az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata és liberális frakciója is jelezte, hogy nem szavaznák meg a néppárti Webert bizottsági elnöknek, ha őt jelölné a tagországi állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanács (ET).
„Botrány, amit Weber úrral művelnek, nem ezt érdemli, és én védeni fogom a végsőkig" - értékelte a fejleményt Joseph Daul, az EPP elnöke a Die Welt című lap beszámolója szerint, amelynek alapján a csütörtök nem Weber napja volt, ügye nem áll jól, de még nem veszett el. A Die Welt rámutatott, hogy nemcsak az EP-ben, hanem az Európai Tanácsban is „blokkolják” egymást az EPP EP-választási csúcsjelöltje mellett kardoskodó és a Weber vezette bizottság gondolatát elutasító erők. Erről Emmanuel Macron francia elnök „gondoskodott”, Angela Merkel német kancellár így elveszítette a francia államfővel folytatott hatalmi küzdelem első fordulóját.
„A Merkel-Marcon mérkőzés állása 0:1" - írta a Die Welt, megjegyezve, hogy "mérgezett a légkör" a német és a francia vezető viszonyában, és Berlinben „bizarr provokációként" élték meg Macron javaslatát, miszerint Weber helyett inkább Merkelt kellene megválasztani bizottsági elnöknek, amely javaslatot a francia államfő annak tudatában tette, hogy a német kormányfő rövidesen vissza akar vonulni a politikából.
Azonban a "brüsszeli bazárban" még nem ért véget az egyezkedés, a Merkel-Macron összecsapás "fináléja" június 30-án lesz, amikor dönteni kellene mind az öt megüresedő uniós vezetői tisztség (bizottsági elnök, ET-elnök, EP-elnök, kül- és biztonságpolitikai főképviselő, az Európai Központi Bank elnöke) betöltéséről.
Egy másik vezető lap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) szerint viszont már szinte semmi esélye sincsen Webernek. „Pillanatnyilag valójában csak az szól mellette, hogy a neve hivatalosan még nem került le a napirendről" - írta a FAZ, megjegyezve: árulkodó, hogy Merkel már nem is beszélt róla az EU-csúcs után tartott tájékoztatóján, és azt hangsúlyozta, hogy az ET nem akar „válságot” a tanács és a parlament közötti viszonyban.
Az EP szociáldemokratáinak és liberálisainak "teljes fordulatot" kellene végrehajtaniuk, hogy Weber végül mégis megszerezze a bizottsági elnöki tisztséget, ami az utóbbi napok után nemigen elképzelhető - emelte ki a FAZ.
Hasonlóan értékelte a történteket az ARD országos köztelevízió is, amely Fogyatkoznak Weber esélyei címmel közölt összefoglalót az „EU-s tisztségpóker” állásáról, a Focus Online hírportál pedig Merkelnek nincsenek jó lapjai - hiányoznak az ászok címmel közölt kommentárt, amelyben a szerző, Gabor Steingart kiemelte: a kártyaasztalnál mindenki tudja, hogy "Angela Merkel a legtöbbször blöfföl", és még sohasem tudott vezető uniós tisztségbe juttatni német jelöltet.
- 33110 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33112 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33112 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33113 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33115 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33115 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni