Szaakasvilit gyanítja a tbiliszi zavargások mögött a Grúziából elűzött orosz képviselő


-A A+

Miheil Szaakasvili volt grúziai elnökkel kapcsolatban álló radikálisok támadták meg az orosz küldöttséget Tbilisziben az Ortodoxia Interparlamentáris Gyűlése (IAO) nevű, ortodox vallású képviselőket tömörítő szervezet tanácskozásán, és robbantottak ki utcai zavargásokat – jelentette ki Szergej Gavrilov orosz képviselő a Grúziából kimenekített politikustársaival közösen megtartott pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján.

„Közös véleményünk az, hogy Grúziában most radikális szélsőségesek nyilvánvaló államcsíny- és hatalomátvételi kísérlete zajlik, amelyet sok vonatkozásában külföldről irányítanak, és úgy tűnik nekünk, hogy kapcsolatban állnak Szaakasvilivel" – jelentette ki Gavrilov, aki egyébként az IAO közgyűlésének elnöke.

Gavrilov úgy vélekedett, hogy az IAO ülése ürügyet szolgáltatott az oroszellenes hisztériakeltéshez és a grúziai ortodoxia lejáratásához. A politikus a történteket összefüggésbe hozta az ukrán ortodox egyházban történt szakadással, valamint az ezzel kapcsolatba hozható jogsértésekkel.

Az orosz képviselők sajtótájékoztatóján elhangzott olyan állítás is, amely szerint a grúziai parlamentbeli rendbontás részvevői telefonon angolul kommunikáltak valakivel.

Tbilisziben csütörtökön zavargások törtek ki, mert a grúziai ellenzéket felháborította, hogy Gavrilov, az orosz küldöttség vezetője – egyébként a helyi protokollszolgálat utasítását követve – a grúziai parlament elnökének székéből vezette az IAO közgyűlését a tanácskozás második napján. Gavrilov a helyi médiában megjelent híradások szerint fegyverrel harcolt a grúziai központi hatalom ellen az abház szakadárok oldalán. Az orosz politikus valótlannak nevezte az állításokat.

Dmitij Peszkov: „ruszofób provokáció"

Az oroszellenes zavargásokban 240-en – köztük 80 rendőr – megsérültek. Az orosz parlamenti küldöttséget kimenekítették Georgiából.

Dmitij Peszkov, a Kreml szóvivője „ruszofób provokációnak" minősítette a Tbilisziben lezajlott tiltakozásokat. Mint mondta, ezt határozottan el kell ítélni.

Vjacseszlav Vologyin, az Állami Duma (az orosz parlament alsóházának) elnöke rámutatott, hogy Grúzia elhanyagolta a nemzetközi rendezvények megtartásának normáit, és Tbiliszinek kell szavatolnia a tanácskozás részvevőinek biztonságát.

Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes a történtekért a grúziai radikális ellenzéket hibáztatta, amely szerinte az orosz parlamenti küldöttség látogatását utcai zavargások kirobbantására használta fel, hogy megzavarja Moszkva és Tbiliszi kapcsolatainak normalizálását. A diplomata leszögezte, hogy az orosz fél továbbra is a viszony rendezésén és felélénkítésén fog dolgozni.

Karaszin kijelentette: az Oroszországot a történtek után „ellenségnek" és „megszállónak" tituláló Szalome Zurabisvili grúz elnöknek saját lelkiismeretével kell elszámolnia azért a kijelentéséért, amely szerint Moszkva érdekelt abban, hogy Tbilisziben tömeges zavargások legyenek.

Medvegyev: „Szaakasvili politikai bohóc"

Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök „rendkívül szakmaiatlannak" minősítette, hogy Zurabisvili Oroszországot tette felelőssé a történtekért, azt állítva, hogy a grúz államfő vagy nem ismerkedett meg az ügy részleteivel vagy tudatosan torzítja el a valóságot. Az orosz kormányfő sajnálkozását fejezte ki a kaukázusi állam elnökének retorikája miatt, és arra figyelmeztette őt, hogy az oroszellenes hangulat felerősödése esetén Moszkva eltanácsolja majd az orosz turistákat a grúziai utazásoktól. „És akkor a valódi problémák már Grúzia gazdaságában fognak megmutatkozni" – fogalmazott.

Medvegyev kifejezte meggyőződését, hogy az utcai tiltakozások célja a grúz politikai rendszer „felrobbantása". Az orosz kormányfő ezzel magyarázta, hogy az események kommentálóihoz azonnal csatlakoztak az olyan „politikai bohócok, mint Szaakasvili", és kifejezte reményét, hogy a grúziai nép meg fogja oldani a kialakult helyzetet.








EZT OLVASTA MÁR?

X