Trump észak-koreai területre lépett, az amerikai elnökök közül elsőként
A Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben találkozott és kezet fogott egymással Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető, ezt követően Trump első amerikai elnökként észak-koreai területre lépett.
„Nagy nap ez a világ számára. Azt jelenti, hogy véget vetünk a múltbeli ellenségeskedésnek, és megpróbálunk új jövőt teremteni” – jelentette ki Trump a helyszínen újságíróknak. Arra a kérdésre, meghívja-e Kim Dzsongunt a Fehér Házba, azt felelte: „Akár azonnal”.
Kim Dzsongun a fővárosban is szívesen látná Trumpot
Az észak-koreai vezető újságíróknak reményét fejezte ki, hogy Trump átlépése észak-koreai területre – amelyet bátor lépésnek nevezett – javítani fogja a két ország kapcsolatát: „Magunk mögött hagyjuk a múltat és a jövőt építjük”. Hozzátette azt is, megtiszteltetésnek venné, ha Trump ellátogatna Phenjanba.
Maga Trump a történelmi sétán nagyszerű barátságnak nevezte a közte és Kim Dzsongun között lévő kapcsolatot. A két vezető a kézfogás után az övezet dél-koreai oldalán zárt ajtók mögött is megbeszélést folytatott egymással.
Újrakezdik az észak-koreai nukleáris leszerelést célzó tárgyalásokat
Washington és Phenjan újrakezdi az észak-koreai nukleáris leszerelést célzó tárgyalásokat – jelentette be Donald Trump.
Trump a Kim Dzsongunnal zárt ajtók mögött folytatott csaknem egy órás találkozója után újságíróknak hozzátette, reméli, hogy a felek átfogó megoldásra jutnak a kérdésben. „Nem az számít, mennyi idő alatt csináljuk, csak az, hogy jól csináljuk” – szögezte le az amerikai elnök.
„Nagyszerű” kapcsolat
Trump szombat este érkezett Dél-Koreába, a G20-országcsoport oszakai találkozója után, ahol megbeszéléseket folytatott Mun Dzse In dél-koreai államfővel.
Az amerikai elnök a hónap folyamán korábban már bejelentette, hogy levelet kapott Kim Dzsonguntól, aminek a tartalmát „csodálatosnak” és „meleg hangúnak” nevezte, bár a részleteiről nem számolt be. Ugyanekkor kifejtette: arra számít, „valami pozitív” dolog történik majd Washington és Phenjan viszonyában. A két ország kapcsolatát „nagyszerűnek” minősítette.
Trump tavaly júniusban Szingapúrban találkozott először Kim Dzsongunnal, és több vitás kérdésben született megegyezés, köztük a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről.
Februárban a vietnami Hanoiban tartott második csúcstalálkozó nem hozott kézzelfogható eredményt.
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34933 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34936 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni