A Nemzetközi Büntetőbíróság bűnösnek találta Bosco Ntaganda volt kongói lázadóvezért
Háborús és emberiesség elleni bűncselekményekben is bűnösnek találta Bosco Ntaganda volt kongói lázadóvezért hétfőn a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC).
A Terminátor gúnynéven is ismert férfit az ellene felhozott mind a tizennyolc vádpontban bűnösnek találták, egyebek mellett gyilkosság, etnikai okú üldözés, nemi erőszak, szexrabszolgaságra kényszerítés és gyerekkatonák toborzása miatt.
Helyszíni beszámolók szerint a sötétkék öltönyt viselő vádlott szenvtelen arccal hallgatta végig az ítélethirdetést. Ügyvédje korábban azzal érvelt, hogy védence megpróbált rendet tartani, fegyelmezni akarta a katonáit, de ez nem mindig sikerült.
„Csak remélni tudjuk, hogy a mai ítélet némi vigaszt nyújt az áldozatoknak és családjaiknak, akiknek ügyében ennek nyomán igazságot lehet szolgáltatni" – közölte az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet regionális igazgatója.
A vádlott a Kongó Felszabadítása Hazafias Erői (FPLC) nevű félkatonai szervezet „vezérkari főnöke" volt, amely a 2000-es évek elején rendkívül súlyos bűntetteket követett el az ország északkeleti részében. Sajtóhírek szerint több esetben várandós nőket és gyerekeket is lemészároltak, a nemi erőszak pedig mindennapos volt.
Az 1998 és 2003 között dúlt kongói belső háborúskodások során milliók vesztették életüket.
- 33187 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33189 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33189 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33190 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33192 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33192 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni