A brit Munkáspárt népszavazást akar a Brexit-megállapodásról


-A A+

Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt vezetője szerint a következő miniszterelnöknek népszavazásra kell bocsátania bármiféle olyan megállapodást, amely a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzíti, illetve ilyen elfogadott egyezség hiányában azt is, ha megállapodás nélkül akarja kiléptetni az országot az Európai Unióból.

Corbyn a párt árnyékkormányának keddi értekezlete után közzétett nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy bárki lesz is az új miniszterelnök, annak a megállapodást, vagy akár a megállapodás nélküli Brexitet is újra népszavazásra kellene bocsátania, újabb népszavazás esetén a Munkáspárt a bennmaradás mellett kampányolna a megállapodás nélküli Brexit ellenében, illetve egy olyan megállapodás alternatívájaként, amely nem alkalmas a brit gazdaság és a munkahelyek védelmére.

Hétfőn 12 brit szakszervezet vezetői is úgy döntöttek, hogy a Munkáspártnak a maradás mellett kellene állást foglalnia egy esetleges, a Brexit-megállapodásról szóló új referendum esetén.

Corbyn nyilatkozatában szerepel az is, hogy a Munkáspárt szerint az országnak valójában új parlamenti választásokra és utána munkáspárti kormányra lenne szüksége a konzervatív párti kormány kilenc éve tartó megszorító gazdaságpolitikájának befejezése végett. A Labour vezetőjének közleményéből viszont nem derül ki, hogy kormányra kerülés esetén is szerepelne-e a párt programjában az újabb EU-népszavazás.








EZT OLVASTA MÁR?

X