Lezuhant egy repülőgép Svédországban: kilenc halott
Kilencen haltak meg egy repülőgép-balesetben Svédországban. A gép ejtőernyősöket szállított, amikor, még tisztázatlan okból lezuhant. A balesetet senki nem élte túl. Ez volt az eddigi legsúlyosabb légi katasztrófa Svédországban – közölte az M1.
A baleset Svédország észak részén történt, az Umea város közelében fekvő Storsandskär-szigeten, az Umea folyó deltájában.
A repülőgép vasárnap délután fél kettőkor szállt fel a helyi repülőtérről, majd háromnegyed óra múlva vészjelzést adott le. Másodpercekkel később lezuhant.
A tragédiáról amatőr felvétel is készült. A megismételt lassított képeken is látszik, ahogy a gép irányíthatatlanul zuhan, majd becsapódik.
A repülőnek röviddel a felszállás után valamilyen problémája lett, és lezuhant – közölte Christer Björkman, a mentőosztag vezetője a baleset helyszínén, de részleteket nem tudott mondani.
Az egyik svéd lap azt írja, mivel a repülőnek nincs feketedoboza, a szemtanúk vallomásai, illetve a repülő roncsai között megtalált mobiltelefonok és táblagépek segítségével állapítják majd meg a repülőgép magasságát és földrajzi helyzetét. Abban bíznak, hogy ezekből az adatokból kiderül, mi okozta a tragédiát.
A fedélzeten összesen kilencen utaztak, mindannyian meghaltak. A holtesteket a mentőalakulatok már megtalálták.
- 33196 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33198 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33198 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33200 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33201 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33201 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni