Csecsen testvérpár követte el a bostoni merényletet
Filmekbe illő üldözés után halálosan megsebesített az amerikai rendőrség egy gyanúsítottat a bostoni maratonon elkövetett robbantásos merénylettel kapcsolatban, egy másikat még nem sikerült elfogni - közölte pénteken a The Boston Globe című lap.
Az AP meg nem erősített információi szerint a gyanúsítottak csecsenek lehetnek, akik már legalább egy éve az Egyesült Államokban élnek. Az AP a még menekülő gyanúsítottat a tizenkilenc éves, Cambridge-ben élő Dzsohar A. Carnajevként nevezte meg. Az NBC News pedig úgy tudja, hogy testvérek lehettek a merénylők.
A gyanúsított első fázisban Boston peremvárosában, Watertownban élve került rendőrkézre, ám lövöldözésben halálos találat érte és később a kórházban meghalt - közölte egy tisztségviselő, aki ismeri a nyomozás menetét. Egy másik gyanúsított továbbra is szabadon van a városban, miután tűzharcot vívott a rendőrökkel. A hatóságok körülzártak egy húsz háztömbnyi területet, és a rendőrség különleges erői keresik az utóbbi gyanúsítottat - írja a The Boston Globe.
Megöltek egy rendőrt a Boston közelében található Massachusetts Institute of Technology (MIT) egyetemi kampuszán csütörtökön késő éjjel – adta hírül a CNN. A járőrt egy zavargáshoz riaszották, ennek helyszínén lőttek rá. Több golyó érte a testét.
A rendőrt a lövöldözés helyszínéről kórházba szállították, de eddigre már meghalt. Az informatikai laborokat rejtő épületet rendőrök tucatjai vették körül, és kordonnal lezárták. Az egyetem arra kérte az embereket, hogy maradjanak távol az épülettől, mivel a rendőrség szerint a helyszín továbbra is veszélyes lehet.
Az uproxx.com értesülései szerint a tettes elmenekült, de előtte még ellopta a rendőr fegyverét. Szemtanúk azt állítják, hogy robbanásokat is hallottak az éjjel Watertownban. A környéken lakó egyik férfi beszámolója szerint egy óriási durranásra ébredt, majd kinézett az ablakon, és olyasmit látott, amit korábban soha: „kék fény kék fényt követett”, több mint három tucat sürgősségi kocsi robogott el egymás után – mesélte. Több tanú tűzijátékszerű fény- és hangélményről számolt be.
Ugyan eleinte semmi nem utalt arra, hogy a lövöldözésnek köze lenne a hétfőn, a bostoni maratonon történt robbantásokhoz, a rendőrség az akció során elismerte, hogy a hétfői robbantások két gyanúsítottját keresik. A rendőrség 40 járőrkocsival vonult ki Watertownba a gyanúsítottak utáni hajszában, egy lopott Mercedes ML-350-es terepjárót és egy Toyotát vettek üldözőbe, a kutatást helikopter is segíti, az akcióba az FBI is beszállt.
A filmekbe illő üldözési jelenetben több lövés is eldördült, az egyik gyanúsított megsebesült, kórházba szállították, ahol a hírek szerint belehalt sérüléseibe. A másik gyanúsítottat továbbra is keresik. A legfrissebb híreket ezen az élő threaden keresztül követheti nyomon, a Live Wire oldalán pedig élő közvetítést láthat a hajtóvadászatról.
A hétfőn a bostoni maraton célvonalánál elkövetett két robbantásban hárman meghaltak, 180-an pedig megsebesültek. 60 sérült még mindig kórházban van, több mint tíz állapota súlyos. Az egyik feltételezett elkövetőt lelőtték, a támadások másik gyanúsítottját a rendőrség változatlanul nagy erőkkel keresi.
Az FBI hivatalos közleménye szerint a „jogérvényesítés” továbbra is folyik, a helyi hatóságokkal együttműködve házról házra járva keresik az elkövetőt. A watertowni lövöldözés helyszínén ugyanolyan kuktabombákat találtak, amilyenekkel a hétfői robbantásokat is elkövették.
- 34933 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34936 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34936 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34937 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34938 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34939 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni