Foglyul ejtettek tíz török tengerészt Nigéria partjainál
Fegyveresek foglyul ejtették hétfő este Nigéria partjainál egy török felségjelzésű teherhajó legénységének tíz tagját - jelentette kedden az Anadolu török állami hírügynökség.
A beszámoló szerint a hajón összesen 18 török állampolgár volt a támadáskor.
Sefa Paksoy, a járművet üzemeltető Kadioglu nevű hajózási vállalat egyik igazgatója az NTV török hírtelevíziónak elmondta: az eset során senki nem sebesült meg. Közölte: azon vannak, hogy kiszabadítsák a tíz török foglyot. A céghez nem érkezett váltságdíj-követelés - tette hozzá Paksoy.
Az NTV értesülése szerint a 114 méter hosszú és 17 méter széles teherhajót a ghánai haditengerészet egyik hajója kísérte, és az utóbbi legénysége próbál meg most tárgyalni a kalózokkal.
A Haberler.com török hírportál úgy tudja, hogy Törökország még nem tudott közvetlen kapcsolatba kerülni az emberrablókkal, de a ghánai hatóságokon keresztül két török túsz szabadon bocsátását már elérték. A hírportálnak a Kadioglu egyik illetékese azt mondta, hogy a kalózok megrongálták a teherhajó kommunikációs és navigációs rendszerét.
- Kalózok ejtettek túszul három román matrózt
Külföld - Világszerte nőtt a kalóztámadások száma
Külföld - Kiszabadították a szeptemberben foglyul ejtett román tengerészt
Külföld - Egy román tengerészt is foglyul ejtettek kalózok a nigériai felségvizeken
Külföld - Kalózok több mint egymillió liter üzemanyagot loptak egy thai olajszállító tartályhajóból
Külföld
- 34916 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34918 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34918 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34920 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34921 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34921 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni