A NATO második számú vezetője lesz októbertől Mircea Geoană
Az Észak-Atlanti Katonai Szövetség főtitkár-helyettese lesz októbertől Mircea Geoană volt román külügyminiszter – jelentette be szerdán a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg.
A román politikus és diplomata az amerikai Rose Gottemoeller helyét veszi át, aki 2016-tól töltötte be ezt a tisztséget. "Örömmel jelentem be Mircea Geoană kinevezését a főtitkár-helyettesi tisztségbe. Ő a transzatlanti kapcsolatok elkötelezett támogatója, és jelentős államférfiúi és diplomáciai tapasztalatát fogja gyümölcsöztetni ebben a tisztségben. Ő lesz az első román, aki betölti ezt a pozíciót" - idézi a NATO közleménye Stoltenberget, aki értékelte a leköszönő Rose Gottemoeller munkáját.
A NATO honlapja emlékeztet, hogy Mircea Geoană korábban a román szenátus elnöke volt, betöltötte a külügyminiszteri tisztséget és évekig Románia washingtoni nagyköveteként dolgozott. Mircea Geoană az Aspen Románia Intézet alapítója és elnöke. Eddig román állampolgárként Sorin Ducaru töltötte be a legmagasabb pozíciót a NATO-ban - ő 2013 és 2017 között a főtitkár asszisztense volt.
"Büszke vagyok arra, hogy Jens Stoltenberg NATO-főtitkár engem nevezett ki a következő főtitkár-helyettesnek. Ez egyidőben egy hatalmas kihívás és egy lehetőség, hogy a NATO érdekeit képviseljem, amely több mint egymilliárd polgár biztonságát szavatolja. Diplomáciai és politikai karrierem során folyamatosan támogattam a transzatlanti kapcsolatokat és Románia euro-atlanti integrációját. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ebbe a kulcsfontosságú pozícióba neveztek ki, ez egyszersmind elismeri Románia fontos szerepét a NATO-ban" - írta Facebook-bejegyzésében Geoană.
- 34927 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34929 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34930 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34931 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34932 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34932 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni