Merénylet veszélye miatt razziáztak Németországban


-A A+

Feltételezhető terrortámadás előkészülete miatt több lakást átkutattak a rendőrök csütörtök hajnalban, és összesen hat embert őrizetbe vettek Észak-Rajna-Vesztfáliában, Németország nyugati részén - ismertette az ügy részleteit csütörtök délután a kölni rendőrség.

 

A hatóság tájékoztatása szerint tudomásukra jutott, hogy potenciális fenyegetést jelentő iszlamisták terrortámadásra készülhetnek. A házkutatásokat Düren és Köln környékén hajtották végre. Az akcióban különleges egységek is részt vettek. Klaus-Stephan Becker, a kölni rendőrség bűnügyi igazgatója sajtótájékoztatóján elmondta: fedésben dolgozó forrásból értesültek arról, hogy terrortámadás közvetlen veszélye fenyeget. A nyomozás fókuszában egy 30 éves, az iszlám hitre áttért, berlini származású német-libanoni férfi áll, aki Észak-Rajna-Vesztfáliában, Hessenben és Berlinben is kapcsolatban állt muszlim szélsőségesekkel, és nem rég költözött Dürenbe. Őt évek óta potenciális terrorista fenyegetésként megfigyelték a hatóságok. A rendőrök arról szereztek tudomást, hogy egy beszélgetésben a közelmúltban kijelentette, hogy készen áll merényletet elkövetni. Jelenleg mind a hat férfi őrizetben van, de egyelőre nincsenek letartóztatásban - mondták el a rendőri vezetők a sajtótájékoztatón.

Az ARD német közszolgálati csatorna úgy tudja, hogy a rendőrség az elmúlt napokban szigorú megfigyelés alatt tartotta a fő gyanúsítottat, és azt állapították meg, hogy gyanúsan, konspiratív módon viselkedik, közlekedik és kommunikál. Emellett gyanús pénzmozgásokat is észleltek. Két másik férfi esetében pedig a rendőrök arról szereztek tudomást, hogy a munkahelyükön szokatlanul, furcsán viselkedtek. Emiatt nap közben egy építési területet is keresőkutyákkal kutattak át Kölnben, ahol a kutya jelzett is, és ezért tűzszerészeket küldtek a helyszínre a terület tüzetes átvizsgálására.

A rajtaütést hajnali 4 órakor hajtották végre, és "terrortámadás előkészületének konkrét nyomait" keresték a rendőrök. A csütörtök délutáni sajtótájékoztatón a rendőrség megerősítette, hogy több számítógépet, adathordozót és számos mobiltelefont lefoglaltak, melyek tartalmát szakértők fogják elemezni. Emellett az egyik lakásban egy üvegben ismeretlen folyadékot is találtak elrejtve.








EZT OLVASTA MÁR?

X