Folytatódnak az őrizetbe vételek a lengyelországi melegfelvonulás elleni támadások miatt


-A A+

A rendőrség több mint 50 embert azonosított, 37-et pedig már őrizetbe az északkelet-lengyelországi Bialystok városban vasárnap megrendezett melegfelvonulás elleni támadások miatt - közölte kedden a lengyel belügyi tárca.

Bialystokban a hét végén először tartottak melegfelvonulást, amelyen mintegy fél ezren vettek részt erős rendőri biztosítás mellett. A felvonulóknak megpróbálta útját állni ellentüntetők egy csoportja, tagjai gyalázták, majd petárdákkal, kövekkel, palackokkal és tojásokkal dobálták őket. A rendőrség könnygázt és füstgránátokat vetett be a provokálók szétoszlatására.

A bialystoki rendőrség felállított egy 21 fős külön egységet a rendbontók azonosítására - olvasható a belügyminisztériumnak az MTI-hez is eljuttatott közleményében.

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt több vezető politikusa elítélte a melegfelvonulás megtámadását. A PiS szóvivője egyik kedd reggeli interjújában visszautasította azokat az ellenzéki vádakat, hogy a kormánypárt biztatta volna agresszív viselkedésre az ellentüntetőket. Kérte, hogy az ügyet senki ne használja fel politikai célokra.

A lengyel kormány szóvivője, Piotr Müller a közszolgálati rádióban aláhúzta: meg kell büntetni mindenkit, aki megtámad legális tüntetést, „akár a katolikus, akár a homoszexuális csoportosulások menetéről van szó". Müller abszurdnak nevezte Bialystok polgármesterének korábbi vádját, miszerint a melegtüntetést a PiS helyi önkormányzati képviselői is próbálták erőszakkal megakadályozni. Az ellenzéki Polgári Platform jelöltjeként megválasztott polgármester ügyészségi bejelentést is tett ez ügyben.








EZT OLVASTA MÁR?

X