Boston fellélegezhet, elkapták a második merénylőt (FOTÓGALÉRIA)
A rendőrség letartóztatta a bostoni robbantás életben maradt feltételezett tettesét, Dzsohar Carnajevet - jelentette helyi idő szerint péntek este a CNN hírtelevízió. A hírt rendőrségi illetékesek is megerősítették. Néhány perccel korábban a CNN közölte, hogy Dzsohar Carnajev egy családi ház hátsó udvarán, egy ponyvával letakart csónakban bújt el, és ott volt az elmúlt órákban. A rendőrség többszöri felszólítására sem adta meg magát, ezért könnygázzal próbálták kifüstölni a csónakból. Tartottak attól, hogy Dzsohar Carnajev, akárcsak a hajtóvadászat során meghalt bátyja, Tamerlan Carnajev, robbanóanyagot tartalmazó mellényt visel, vagy pokolgépek vannak nála.
A szomszédokat és a házban élő családot a terrorelhárítók kimenekítették a házból. A házat rengeteg rendőr és az FBI különleges egységei vették körbe. A helyszínre tűzszerészek és tűzoltók is érkeztek, majd egy mentő is.
Az FBI tárgyalásokat kezdett Carnajevvel, hogy adja meg magát. Időközben robbanások és villanások hallatszottak a kert irányából, de a rendőrök szigorúan parancsba kapták, hogy ne lőjenek vissza, mert a hajó fel van tankolva, ezért felrobbanhatott volna.
Carnajev másfél órás hezitálás után végül megadta magát. A tudósítások szerint a férfit rendőrök a mentőhöz vitték. Tehát túlélte, így van esély arra, hogy kiderüljön, miért kellett három embernek meghalnia valamint 180 embernek megsebesülnie a robbantásokban. A rendőrök robotokkal fésülték át a környéket hátramaradt bombák után kutatva. A rendőrség ezután visszaengedte a környéken lakókat az otthonaikba.
A helyszínen tartott sajtótájékoztatón a bostoni rendőrfőkapitány elmondta, hogy egy lakossági bejelentés segített a hajóban bujkáló terrorista nyomára bukkanni: egy szomszéd látott vérfoltokat a kertben és a garázsban. A rendőrségi helikopter infrakamerája megerősítette, hogy valaki van a kertben levő hajóban. Carnajev vélhetőleg a hajnali lövöldözésben sérült meg, de annyira magánál volt, hogy a hajót megközelítő rendőrökkel újabb tűzharcba keveredjen. Végül az FBI túszmentésre szakosodott kommandósai hatoltak be a hajóba, és vették őrizetbe a férfit. Carnajevet súlyos sérülésekkel szállították az egyik bostoni kórházba.
További három személyt őrizetbe vettek
Három személyt őrizetbe vettek, hogy kihallgassák őket a bostoni maratonon elkövetett robbantásos merénylettel kapcsolatban a Massachusetts állambeli New Bedfordban - közölte péntek este, kevéssel a terrortámadással gyanúsított Dzsohar Carnajev elfogása után a rendőrség.
Az őrizetbe vett két férfit és egy nőt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hallgatja ki.
Robert Richard, a New Bedford-i rendőrség hadnagya kijelentette, hogy azért hallgatják ki őket, mert azt feltételezik róluk, hogy kapcsolatban állnak a "2-es számú gyanúsítottal", vagyis Dzsohar Carnajevvel. Az "1-es számú gyanúsított", Tamerlan Carnajev, péntekre virradóra belehalt a rendőrséggel vívott tűzharcban szerzett sebesüléseibe.
Obama: visszautasítjuk, hogy terrorizáljanak bennünket
Az amerikaiak elutasítják, hogy terrorizálják őket, ezért az erőszak hívei nem kerekedhetnek felül, bármit akarjanak is elérni - jelentette ki pénteken, a bostoni merénylet életben maradt gyanúsítottjának elfogását követően Barack Obama amerikai elnök.
"Azért vallottak kudarcot, mert elutasítjuk, hogy terrorizáljanak bennünket" - hangoztatta az elnök az elkövetőkre utalva.
Obama rámutatott: most azt kell kideríteni, hogy miért követett el merényletet két olyan fiatalember, aki az Egyesült Államokban nőtt fel, és hogy a támadás kitervelésében és végrehajtásában voltak-e támogatóik. Bejelentette, hogy ezen feladatok végrehajtására utasította az FBI-t, a belbiztonsági minisztériumot és a hírszerzést.
Az elnök gratulált a hatóságoknak az összehangolt együttműködéshez és emlékezett rá, hogy ehhez minden szükséges szövetséges támogatást megadott. Obama egyúttal kitért a héten a texasi Westben bekövetkezett műtrágyagyár-robbantásra, amelynek következtében több mint egy tucatnyian meghaltak és mintegy 60 embernek nyoma veszett.
Barack Obama kijelentette, hogy szövetségi támogatást fog nyújtani a Boston által elhomályosított texasi tragédia következményeinek felszámolásához.
Három halott, 180 sebesült
A hétfőn a bostoni maraton célvonalánál elkövetett két robbantásban hárman meghaltak, 180-an megsebesültek. 60 sérült még mindig kórházban van, több mint tíz állapota súlyos. A feltételezett gyanúsítottak fényképeit csütörtök este tette közzé az FBI, miután térfigyelő kamerák és az egyik - mindkét lábát elvesztő - áldozat segítségével azonosították a két gyanúsítottat.
A két férfi ellen ellen csütörtök este indult meg a hajtóvadászat . Ekkor robbant ki ugyanis lövöldözés a Massachusetts Institute of Technology (MIT) egyetemi kampuszán, melynek során egy rendőrrel járőrkocsijában végeztek. Csak később derült ki, hogy az ismeretlen okból lezajlott harc a robbantókhoz köthető; a merénylők fegyverrel elraboltak egy autót, amit egy darabig a túszul ejtett tulajdonos vezetett, de őt később kirakták egy benzinkútnál.
Ekkorra már óriási erők üldözték a Mercedes SUV-ot, az akciófilmbe illő üldözésben a két menkülő robbanószerkezeteket dobott a rendőrökre. Boston Watertown nevű kerületében, az egyik kereszteződésnél végül sikerült megállítani a furgont. Lövöldözés tört ki, amiben az egyik rendőrt súlyosan megsebesítették, de a rendőrök az egyik feltételezett merénylővel – akit közben a csecsen származású, de amerikai állampolgár Tamerlan Carnajevként sikerült azonosítani – is végeztek.
Tamerlan öccsének, a 19 éves Dzsokar Carnajevnek azonban sikerült megszabadulnia üldözőitől, a nyomában a rendőri erők házról házra fésülték át Watertownt. Egész Bostonban leállították a tömegközlekedést és a taxiforgalmat, és az ottani magyarok szerint még a boltokban is állig felfegyverzett rendőrök álltak.
A hatóságok arra kérték az embereket, hogy senkinek se nyissanak ajtót, kivéve a rendőröknek, a buszokon figyelmeztették az utasokat, hogy figyeljék egymást Az internet segítségével percenként frissültek a hatóság által kibocsátott információk, és az egész világ élőben követte a hajszát.
Kik is a Carnajev-testvérek? Közben az amerikai és oroszországi információkból egyre több dolog derült ki a feltételezett elkövetőkről. A Carnajev-testvérek csecsen származásúak, Kirgizisztánban nőttek fel,de 2001 körülig a Csecsenföld melletti Dagesztán fővárosában, Mahacskalában éltek. Az élettörténet körüli zavart növeli, hogy Avij Karimov csecsenföldi kormányszóvivő az Interfax hírügynökségnek azt mondta, hogy tudomásuk szerint a család a jelentős csecsen kisebbséggel rendelkező Kazahsztánban is élt egy darabig. Ezután költöztek anyjukkal, Zibekdat Carnejevával az Egyesült Államokba, de apjuk még mindig Mahacskalában él. Anzor Carnajev szerint a jelenleg is szökésben lévő Dzsokar egy "igazi angyal", de ezt lehet, hogy nem csak az apai elfogultság mondatta vele, mert hasonlóképpen emlékeztek vissza rá egykori iskolatársai a Massachusetts állambeli Cambridge Rindge and Latin School-ból. Dzsokar kiemelkedő tehetségű birkózó volt, aki teljesítménye, szorgalma és társaival való kapcsolata miatt két éven keresztül töltötte be az USA-ban igen nagy presztízzsel bíró csapatkapitányi pozíciót. Bátyjáról, Tamerlan Carnajevről a neten villámgyorsan elterjedt, hogy Johannes Hirn fotóművész korábban már készített róla egy képriportot (amelyet azóta töröltek a netről). Ebben az akkor már öt éve az USA-ban élő csecsen származású fiú azt mondta: „Egyetlen amerikai barátom sincs, egyszerűen nem értem őket". Szemfüles netezők megtalálták Tamerlan Carajev amazon.com accountját is, melynek kívánságlistáján három irathamisítási trükkökről szóló kézikönyv, egy, a csecsen függetlenségi harcokról szóló írás, illetve a szervezett bűnözésről szóló munka is volt. Youtube-fiókjában és orosz nyelvű közösségi profiljában is több dolog utal arra, hogy vonzódott a szélsőséges iszlám eszmékhez. Tamerlan Carnajev versenyszerűen bokszolt, de emellett ő is kiváló birkózó volt. Ugyanakkor állítása szerint nem a sport, hanem az iszlám miatt hagyott fel az ivással és a dohányzással, és emiatt sem vette le soha a pólóját az edzésen.
- 34933 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34935 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34936 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34937 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34938 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34939 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni