Letette az esküt Puerto Rico új kormányzója, de csak szerdáig lesz kormányzó


-A A+

Pénteken letette az esküt Puerto Rico új kormányzója, Pedro Pierluisi, de közölte: csak szerdáig lesz kormányzó. 

Riccardo Roselló eddigi kormányzó a múlt héten jelentette be távozását, miután tízezrek követelték napokig tartó tüntetéssorozaton a lemondását. A sziget gazdasági csődje, a korrupciós ügyek és a sértő és homofób megjegyzéseket tartalmazó, nyilvánosságra került belső levelezés miatt végül lemondásra kényszerült Rosselló maga jelölte meg péntekben a távozása napját. A hét közepén Pedro Pierlusi személyében ő jelölte ki utódját is.

Pierluisi helyi idő szerint pénteken délután letette a hivatali esküt, jóllehet, csak a képviselőház szavazta meg a kinevezését, a szenátus még nem döntött. A lemondott kormányzó azonban félresöpörte az aggodalmakat, és leszögezte: nem szükséges, hogy a törvényhozás mindkét háza megszavazza a jelöltet. Ezzel együtt is, elemzők arra számítanak, hogy jogi úton megtámadják a kinevezést.

Két órával eskütétele után az új kormányzó megjelent a rezidenciáján, és bejelentette az újságíróknak, hogy csak szerdáig lesz kormányzó, a szenátus ugyanis akkor hallgatja meg őt jelöltként. A politikus közölte azt is: amennyiben a felsőház nem szavazza meg őt, lemond a kormányzói posztról, és átadja az irányítást az igazságügyi tárca vezetőjének.

Puerto Rico az Egyesült Államok társult állama, a Nagy-Antillák legkeletibb szigete. Viszonylagos függetlenséggel rendelkezik, de nem választ saját elnököt, az Egyesült Államok mindenkori elnöke az elnök, a szigetet pedig - az Egyesült Államok többi államához hasonlóan-, kormányzó irányítja.








EZT OLVASTA MÁR?

X